A négynapos hétvége negyedik napjára úgy estem szét, mint egy elöregedett hungarocell tábla. Reményeim szerint ez csak a hidegfront: fáj a fejem, szédülök, remegek, és nagyon nem akarok beteg lenni, nagyon nem akarok beteg lenni. Abból is elegem van már, hogy fáradt vagyok.
Ennek jegyében csütörtök este hétkor beájultam - terveim szerint egy órára, hogy utána felfrissülve elrohanjak bulizni, de nyolckor csak arra volt erőm, hogy megírjam Noizéknak, döglött vagyok, és aludjak még tizenhárom órát. Utálom, hogy a szabadidőmben szinte csak alszom, lenne más dolgom, és olyan is, amit szívesen csinálnék. Úgyhogy vasárnap átmentem mosómedvébe, és mostam, valamint tönkretettem a porszívómat.
Azért persze nem csak ebből áll az életem. Kedden Amerikából hazalátogató barátunkkal és sok másik, rég nem látott emberrel söröztünk egyet, jó volt végre találkozni Nimandival is. Szerdán projektvacsora volt, és miután határozottan közöltük, hogy a tesztelők ülnek középre, végre beszélgettünk a fejlesztőkkel is, erre nem nagyon volt eddig példa. Csütörtökön ugyan kidőltem a buli előtt, és pénteket is átaludtam, de szombaton együtt ebédeltem Edemmel és Rhiannal (cukiság!!!), este pedig családilag toltuk a sonkát és a főtt tojást, ahogy azt kell. Vasárnap este Impatienttel majdnem elmentünk megnézni a Trainspotting 2-t, de nem volt már jegy, így csak fröccsöztünk egy nagyot. Hétfőn apámmal ebédeltem, és a tervek szerint még nagymamámhoz is eljutok, ha elmúlt a sziesztaidő és elfogyott a kávém.
És büszke vagyok magamra, nem vettem magamnak teljesen fölöslegesen olyan ruhát, ami tetszik, de sosem hordanám. Idővel még akaraterőm is lesz, vagy mi.
