Az álmaim alapján 1) nem tudom megkülönböztetni a nárciszt a hullámos papagájtól, és tulajdonképp meg tudom magyarázni a dolgot* 2) ha séta közben tirannoszauruszok támadnak rám, csordában teszik, nem egyesével, de utána miért akarnék épp ebben az erdőben kempingezni? 3) szent meggyőződésem, hogy a Margitszigeten igenis van a) vidámpark b) homokos tengerpart c) csónakkal bejárható csatornarendszer. Tulajdonképp állatkert például van, szóval ha ezt vesszük kiindulási pontnak, miért ne férne oda egy vidámpark is? Azt leszámítva, hogy álmaimban a vidámpark mindig a pokol legsötétebb bugyrainak egyike, az a fajta, ahol a napfény máza alatt a legocsmányabb rothadás feketéllik, ellenben például a Normafával vagy a Gugger-heggyel, amik szintúgy egyértelműen a túlvilághoz tartoznak, de ahhoz a fajtához, ami csak félelmetes, de nem undorító. Ami csak halálos, de nem gonosz. És ezt még értem is, de hogy a vidámparkkal mi a bajom, az nem egészen tiszta; ráadásul az egész jóval korábbi jelenség, mint hogy egyszer este látogattunk volna el a Praterbe, ami valóban olyan volt, mintha egy King regény és a Trainspotting valami különös hibridjébe estünk volna át, de szerencsére egy vonaljeggyel ki lehetett belőle keveredni.
Igazából álmomban annyival érdekesebb és szebb Budapest (de amúgy Pécs is, és Szentendre és Udvari is és Bécs is) (érdekes mód Párizs nem, Párizs szűkösebb és ijesztőbb, bár van az a két-három viszonylatnyi, visszatérő-mégsem-létező nevezetesség, aminél mindig megilletődöm, hogy ezt a szépséget az én agyam állította össze), hogy néha a legszívesebben átköltöznék oda. Jó, hát rengeteget kéne hajnali buszokkal járnom, és olykor tényleg átesnék a túlvilági területekre, de többnyire az is jó, csak tudom közben, hogy nem kéne túl sokáig maradnom. És néha éjfélkor betévednék titkos kertekbe, ahol a vörösbortól és a virágillattól megrészegült emberek verseket szavalnának, és málnával kínálnának, vagy néha haza tudnék menni oda, ahol a szívem lakik.
*mind a kettő sárga és mind a kettőt nekem kell locsolnom.
