Voltam jógázni és filmet nézni, vettem tavaszi virágokat az irodába is, és végtelenül, elmondhatatlanul kimerült vagyok. Szerdán fél nyolckor már aludtam, pénteken fél tízkor dőltem ki, vasárnap nagyjából kilenc órát voltam ébren. Még jobban aggasztana a dolog, ha a többiek nem lennének ugyanilyen fáradtak, de ők is jobbra-balra dőlnek, el-eltűnnek egy-két napra, hétre betegállományba. Fáradtság, szédülés, koncentrációs zavarok; és nem tudom, nem is akarom azt hinni, hogy csak a munka szív le minket ennyire. De ha nem, akkor mi? És mennyire kell félni tőle?
A projekt kezd rémületesen állni, a fejlesztők is egyre idegesebbek, és néha kifejezetten sértően bánnak velünk, de azt hiszem, valójában nem ettől vagyok feszült és alkalmatlan a könnyed, fröccsözgetős cseverészésre. Mindig máshol jár az eszem, képeken, amiket szeretnék megfogni és megőrizni, álmokon, amiket jó lenne átlopni az ébrenlétbe, és a valóságon, ami nem nagyon kedvez az ilyesminek.
Ennek megfelelően persze a héten többször is mentem könnyed, fröccsözgetős eseményre, sok hülyeséget beszéltem a családonak és a barátoknak is. Rájöttem, hogy salátafüggő vagyok, komolyan, ha néha nem azt viszek ebédre, késő délután már teljesen meg vagyok bolondulva egy falat jó roppanós zöldségért. De van, hogy reggel nincs erőm összevágni egy dobozkányit, akkor sem, ha bőven van itthon alapanyag. November vége óta egy teljes és két fél kávét ittam, de a héten kétszer is rágyújtottam, és magam sem tudom, minek (ezzel együtt három cigarettát szívtam el az elmúlt három hónapban). Most már csak a sportra kéne valahogy rászoktatnom magam, és… (ezen a ponton elkezdtem azért vihogni, én és a sport).
