A hétfő este aztán úgy alakult, hogy fél hétig az irodában kapkodtam. Úgy készültem, hogy utána elmegyek még ide, oda, és jógázni - az ide és az oda már nem fért bele, de a jógázást egészen komolyan gondoltam addig a pillanatig, amíg rá nem jöttem, hogy minden nálam van, kivéve a jógabérletem. Úgyhogy hazamentem, és másfél órán át hevertem a kanapén, és nagyon nyomorultul éreztem magam. Igazából tudom, mi a baj, ez most egy ideje visszatérő nyűg, ráadásul tök fölösleges, mert
mert
mert
ez igazából nem olyasmi, amivel megküzdhetek, ez olyasmi, amit el kéne fogadnom, semmi nem adja vissza a tetszhalott éveket, nem leszek megint huszonhét, meg harminc sem. Ez van. A heveny undor, hogy milyen ember(ek)re pazaroltam ezeket az éveket, csak ront a dolgon. A tudat, hogy vannak és voltak és lehettek volna jobbak is, mar és éget és ront a dolgon.
Szerintem elmegyek, és vágatok másfél centit a hajamból. Nem hiszem, hogy attól jobb lesz, de már a hétfői ide is a fodrászhoz lett volna.
