Reggelre aztán kialudta minden kétségét, és úgy döntött, tisztességes háztető akkor se reggelizzem, ha netán épp sárkány, a reggeli az emberek dolga, az háztetőké pedig az, hogy békén legyenek a ház tetején. Semmi több. És különben is, ha reggelit vinne a sárkánynak, azzal csak elismerné, hogy felébredt, és ki tudja, akkor talán felébredne a többi bestia is… és bár úgy tűnt, egy álmos sárkányra még rá tud úgy förmedni, hogy ijedtében visszaaludjon a beste, lehet, hogy egy tucatnyival már nem bírna el. Felment azért a padlásra, hogy ellenőrizze, jól viselte-e magát az éjszaka a tető, és ha már fenn volt, morgott valamit arról, hogy aztán csak maradjon is így a dolog, semmi rosszalkodás, mert különben a krizeljumát neki, az lesz! Halk, riadt horkanást hallott, amiből arra következtetett, hogy a sárkány csak tetteti az alvást, de egyelőre ennyivel is beérte. Emlékezett még rá, hogy úgy lehet a legjobban elaludni, ha az ember nagyon elszántani tetteti.
Visszadübörgött a földszintre, nagy mogorván kirámolta az asztalra a fél kamrát, de még a napként ragyogó, kerek, sárga sajtok, a vigyori kunkorú kolbászok, a cafrangosra sült tepertő sem vidították fel.
- Idelenn lakmározom, miközben az a szerencsétlen odafenn a szemét sem meri kinyitni, úgy ráijesztettem – dörmögte, és egyik finomságot a másik után vitte vissza a helyére. Végül csak egy kis kenyérkét evett, jó karéj szalonnával, mert azért a kovácsmesterséghez kellett erő, nem lehetett csak úgy üres gyomorral odaállni az üllő mellé. Amikor végzett, egy pillanatra megint eszébe jutott, hogy van egy éhes háztetője, de erőt vett magán, és inkább kiballagott a szürke, koranyári esőbe, hogy megszámolja, pontosan hány sárkány-ház lehet a városban.
Háromszor is körbejárta a város magját, keresztül-kasul, kasul és keresztül, de végül csak arra jutott, amire odahaza, reggelizés közben. Harminchárom ódon torony magaslott Huzavon szívében, harminchárom sárkány gubbasztott a város fölött, és az övé tűnt a legkisebbnek. A Setétlápi ház bordás, fekete sipkája például jó kétszer akkora volt, és Réz kovács most már azt is látta, hogy a kunkori kis erkély a tető alatt a sárkány görbe karmú, ernyedt tenyere. No, ez egy ökröt is szétmorzsolna, ha felébredne, hüledezett magában, mit egy ökröt!, egy ökrös szekeret! És amott, a Sárkány-portán az a híres faragás nem faragás, de nem ám, hanem valóban egy sárkány pofája bólint elő a sátorként ráboruló szárny alól. Hinnye, vakarta meg a fejét, hát ez meg lovastul nyelné le a huszárokat, ahogy a gyerekek szokták a felkockázott, szalonnás kenyér-katonákkal. Semmiképp sem lehet hagyni, hogy ezek a dögök felébredjenek, mert a többségükről nem tudta elképzelni, hogy egy tucat hízott birka csak úgy elverné az éhüket.
Törvénybe kéne venni, hogy senki a ládát a falhoz ne tolja, hogy arra lépve érje el a felsőbb polcokat, gondolta. Aztán kis egyben lenyelte azt az almát, amit bámészkodás közben majszolt, mert eszébe jutott, mit szólna hozzá az öreg Setétlápi, hogy nem figyelt minden szavára, mert ha törvénybe nem is volt véve ez az eset, így utólag már Réz kovácsnak is rémlett, hogy a végtelen lépcsőviták során többször előkerült. Hajaj, az hiányozna még csak, hogy ez kiderüljön, csóválta a fejét, mert a harminchárom éhes sárkány is egész barátságosnak tűnt egy feldühödött Setétlápihoz képest. Felírta ezt az újabb indokot is a többi mellé, hogy miért nem lenne érdemes hagyni felébredni a szörnyetegeket: egy, elpusztítanák egész Huzavont, kettő, a bíró minden bizonnyal őt, Réz kovácsot nyúzná meg érte.
Visszaballagott a műhelyébe, és minden dühét leverte az izzó fémen. Komor elégedettséggel nézte munkája gyümölcsét, a mogorván görbülő, sötét kis tőrt, és arra gondolt, ilyen fekete acélt még Vas kovácstól sem látott. Azután pedig arra, hol is látott ilyen vékony és gyilkos ívet, és Szikla kovács jutott az eszébe, jobban mondva az, amit mosolygás helyett csinált, mielőtt az öreg Setétlápi felzavarta a Pitymallóra.
Jól van, gondolta, félreteszem neki, aztán majd ő kitalálja, mi legyen vele; és hogy haj, de jó volna, ha itt volna, és mosolyogna, neki biztos elég lenne rákacsintania arra a harminchárom sárkányra, hogy mind kezes bárányként tekeredjen vissza a helyére. Ahelyett, hogy kezes bárányokat kérne reggelire. Egyből tucatjával.
Miután sikerült újfent alaposan elrontania a saját kedvét, letette a szerszámokat, és felballagott a padlásra, de a sárkány vagy nagyon mélyen aludt, vagy kellően buzgón tettette. Réz kovács elégedetten morgott egy sort, kicsit megfenyegette a háztetőt, hogy aztán maradjon is meg a békesség, ahogy eddig, majd a fejébe csapta a kalapját, a vállára kapott egy ócska köpenyt, és elvonult a Három Aranyalmába.
van
Egy csomó félkész bejegyzésem. És egy jó, masszív fejfájásom, szóval nem ma fogom befejezni őket.
