megkésve bár, de kimaradva

Szóval valamikor majd be kéne linkelni az elmúlt 3-4 hónapban elkövetett 3-4 ismertetőt is, amihez neeeeeem volt kedvem, többnyire megírni sem, csak már szégyelltem magam, hogy folyamatosan sosem írok cikket, amikor pedig kéne.

Továbbra is a világ adósa vagyok az alábbiakkal:

• beszámoló a 2012 nyári, 2013 téli, nyári, őszi, a, 2014 téli, tavaszi és nyári családi kalandokról, a fényképeken városok, tengerek, kacsák, John Lennon szobor
• távolról indít 6.0
• negatív posztolási és pozitív önfényképezési szokásaim védelmében
• mihez kezdett Réz kovács a felfedezéssel, hogy a háztetője egy sárkány
• további hollók, farkasok, kiszínezett démonok
• mindig van egy nagyobb sárkány (bár azt meg is kéne rajzolnom)
• szurikátakölykök

... és egy ideig még adósa is maradok a világnak ezzel mind. Írni kéne hozzájuk és néha rajzolni is. És ami a legijesztőbb: gondolkozni. Rettenetes.

Herkules (2014-es film)

A görög mitológia iránti rajongásom valamikor óvodás koromban kezdődhetett, amikor a kis családi diavetítőn először letekertük az Iliászt és az Odüsszeiát. Bár elsőre egyik sem fogott meg annyira, mint például az Első nap az óvodában című remekmű, mondhatjuk, hogy ez egy csodálatos barátság kezdete volt, és hogy igen sokféle feldolgozásban és minőségben tanított meg szeretni a témát. .

Cikk az SFmag.hu-n.

és valamint hollók

párnát nekem, de gyorsan

Majdnem írtam egy verset arról, hogy a nyár egy lusta ragadozó, és ezt pontosan hogyan, de aztán inkább lehorzsoltam a térdem egy tölgyfával, a térdhorzsoláshoz lényegesen több tehetségem van, ez már egyértelmű. A hőség visszatért, a rajzot befejeztem (még nem küldtem el, még hagyom állni pár napig, hátha utána hirtelen rájövök, hogy mit lehetne még javítani rajta, vagy meglátom benne a tökéletességet, de ez utóbbi meglepne), ma egyfolytában rengeteg alkohol volt a táskámban, és semmit nem ittam meg belőle (egyelőre, szigorúan csak egyelőre). Voltam az erdei házikóban tárkonyos pulykaragu levest enni, családilag, csodálatos volt, és utána idővel előkerült a palacsinta is, azt hiszem, így utólag irigylem magam. Tegnap pedig RandomSky vendége voltam beszélgetésre, kávéra és könyvre, hát az is bitang jó volt.

A teljes tökéletességhez mondjuk még össze kéne vakarnom annyi erőt, hogy lezuhanyozzak, mielőtt négykézláb bevonszolom magam az ágyba, mert különben hozzám fog ragadni még a matrac is, jaj, jaj, jaj, mitől lettem ilyen álmos, talán mert hosszú volt a nap, forró, mozgalmas, és most pedig már késő este van.
 

az emberi idők végéről, innen

Szóval most napkeltéig még hűvös van, aztán jön vissza a meleg, igazából ki kéne használnom ezt az alhatósan jó időt némi alvásra, de akkor ki írna blogot (tudom, minek, a blog olyan kétezresévek-közepe, haladjak már a korral), és arról nem is szólva, de ki pofozgatna némileg fölöslegesen tizenöt majdnem egyforma képet egy készlet rakoncátlan szurikátakölyökről. Valamikor július elején kitaláltam, hogy akkora hátralékom van civilizálandó képekből, hogy akkor ezentúl napi tíz képpel végeznem kell... egyelőre annyit sikerült elérnem, hogy az elmúlt három héten több képet csináltam meg, mint ahányat lőttem, pedig volt látványos naplemente és állatkerti kirándulás is, de hát annyival azért nem többet, hogy a haladás ne csak puszta illúzió legyen. Rettenetes. És még így is csomószor van az, hogy "ó, hát ebből azért nem ártott volna még két-három változat két-három szögből, hogy tényleg összeálljon", aztán ilyenkor arra gondolok, hogy anno három tekercs filmmel mentem el egy hónapra Angliába (és milyen sok mindenről nincs is képem, és milyen sok mindent felejtettem el csak azért, mert nem fért bele, hogy ne csak a szépet fényképezzem, de lőjek emlékeztetőket is). Valójában nem tudom tiszta szívből gyűlölni korunk adat-túltengését. Nem vagyok elég puritán, azt hiszem.

Ez persze abból is látszik, hogy vettem virágos csatokat, és néha nyakláncokat aggatok magamra, és színes blúzokkal álmodom, bár álmodni azért főleg inkbb hülyeségekkel szoktam, olyan hülyeségekkel, hogy ahhoz képest még egy amish is védhetőnek tartaná a karibi mintás, pánt nélküli, cipzáras kisestélyiket (100% irritáló, 100% műanyag). Legutóbb például álmomban visszamentem a volt munkahelyemre, és azon morfondíroztam, hogy jé, mennyire unalmas egy hely volt ez, úgy elfelejtettem az egészet, kollégástul-menzástul, mintha csak álmodtam volna - aztán felébredtem, és megnyugodtam, hogy leginkább azért, mert csak álmodtam az egészet. Akkor viszont miért emlékszem kb. két céges karácsonyra, meg a céges némettanfolyamra részletesen; de hát ezt is megszokhattam volna, több nem létező budapesti kerületből (olyan jó kerületek nem léteznek Budapesten, hogy az maga a szomor) van úgy összesen háromszáz évnyi gyerekkori emlékem, mind a gulyáskommunizmus lényegesen rövidebb korszakából.

Guy Gavriel Kay: The Sarantine Mosaic

A Sarantine Mosaic tökéletes Kay történet, ennek minden velejárójával. Színes, drámai, romantikus, nem fél a pátosztól, de nem naivan idealista. Szokás szerint ez is egy fél-ál-alternatív történelmi regény, az olasz városállamok (Tigana), a francia trubadúrok (A Song for Arbonne), a spanyol Reconquista (The Lions of al-Rassan) és a kelta-szász-viking Britannia (The Last Light of the Sun) után a kora középkori Bizánc leképzése. Bár az összes most felsorolt könyvét rettentően szeretem, a Tigana után most először éreztem azt, hogy kifejezetten jó, hogy ezt a történetet ebben az áltörténelmi világban írta meg, és nem lett volna legalább ilyen jó vagy érdekes, ha egy valós alapokra felhúzott, fantasztikus történelmi regényt csinál belőle.

Cikk az SFmag.hu-n.

megint egy évvel öregebb lettem, bölcsebb viszont nem

Történt közben csomó minden jó, például voltam nagyon szép és hangulatos esküvőn, a születésnapomon Mergenc elvitt az állatkertbe, aztán most már vagy tizennégy órája nincs hőség, a nagybátyám elvitt ebédelni és rózsát is hozott nekem, a másik nagybátyám pedig főzött nekünk kávét, ha már azeső elmosta a munkanapját, és ezért épp hazaért, mire mi épp arra jártunk. A térdem majdnem begyógyult, szintén majdnem befejeztem egy rajzot, szép lett, csak arra nem alkalmas, amire kérték (viszont ha befejeztem, akkor ezt is letudtam, és hurrá). És délelőtt kaptam két álomjó-szép cipőt, az egyiket már ki is próbáltam, és hú annyira tetszik, és pont megy a kedvenc zoknijaimhoz, és nem ázik be, és olyan kényelmes! Hah, annyira lelkes vagyok, hogy a hűvös idő dacára rövidnadrágban (az új rövidnadrágomban, mert olyan is van, igaz, az már egy hónapja, például abban lyukasztottam ki a térdemet (ezért jó a rövidnadrág, mert általában a térdemmel együtt az új nadrágomat is el szoktam ilyenkor szakítani) (ennyire csúnyát mindig csak új nadrágban esek, hogy legyen miben kárt tennem)) mentem el családozni, hogy semmi se takarja el az én szép új sötétszürke-fehér-rózsaszín cipőmet.

Az állatkertben egyébként a világ legforróbb napján voltunk, és előtte a Nyugatitól gyalogoltunk odáig, és azt is hozzátenném, hogy nem tudtam, hogy ez lesz a program, különben nem 1) öltöztem volna úgy, hogy egész nap valami légkondicionált kávézóban hűsölök majd, és lehetőleg ott se fázzak 2) oké, a gépet talán vittem volna, de a töltő másfél tonnáját nem 3) nem vettem volna hirtelen felindulásból és születésnapi önajándékul négy tusfürdőt és egy parfümöt, szóval a hőség mellett még irgalmatlan nehéz is volt a hátizsákom, és erre mi túráztunk a napon. Jó, és ittunk sört. És láttunk szurikátakölyköket. És simogattam lajhárt. Szóval nagyon jó volt. Az is, amikor utána végre leültünk valahol, és sört ittunk, és végre aznap először ettem.

És most jó az eső is, meglepő mód a kettős front ezúttal a számítógépeimet viselte meg, a kettő összesen legalább három órát töltött azzal, hogy fagyott, és fagyott, netán annyira fagyott, hogy újraindítani is csak nyers erőszakkal lehetett (chrome... amire azért váltottam, mert a firefox már civilizálatlanul sokat fagyott).

Ú, és most megettem a reggelimet, de egyszerűen lusta vagyok elmenni vásárolni, és álmos. Végre hideg van. Végre fogok tudni aludni rendesen.

tudat alatt, mellett, előtt

Gyalogoltam ügyet intézni a kihalt gyárvidéken át a tikkasztó hőségben, néha a homlokomat törölgettem, néha a szemem, és arra gondoltam, hogy mégsem a rémálmok a legrosszabbak (ezt amúgy már Szabó Magda is megmondta, még mielőtt kiábrándultam belőle), hanem azok, amikben csupa olyan dolog történik, amit én nagyon szeretnék, de éppenséggel valószínűleg szárnyam és hátuszonyom is előbb nő, mint hogy ezek közül megvalósulna bármi. Persze a rémálmok sem olyan vidámak, de attól csak nagyon zord ábrázattal elkezdem elpakolni a szanaszét dobált ruhákat (kéne még legalább egy ruhásszekrény, bár nem tudom, hova tenném, mert egyelőre ez olyan, mintha Déva várát építeném: amit reggel elpakolok, az már az öltözködés végére újra kiterül a díványra), és nincs az, hogy órákkal ébredés után is nyivákolok, ha eszembe jut, hogy ne már, ez olyan igazságtalan (ez = minden).

Persze ez többnyire olyasmi, ami engem nem lep meg, bár néha, amikor egyszerre csak álmomban szavakkal is megfogalmazok dolgokat, az tud fájni. De van benne olyan is, hogy "tényleg?, értem én, csak mégis, azért ez nevetséges", azt kell, hogy mondjam, olykor nem vagyok túl nagy véleménnyel magamról, na jó, tulajdonképp, ha emberi kapcsolatokról van szó, akkor már régóta és többnyire nem. Nem mondom, hogy csak az én hibám, de nekem kéne megoldanom, és láthatóan nem megy. Túl sok minden nem megy. Néha a nap végére is alig sikerül eljutnom, de hát ez is olyan, hogy akiknek mondhatnám, azok nem nagyon tudnák értelmesen kezelni, az értelmetlenül kezelés pedig csak még jobban megnehezítene mindent.

Igen, tudom, vagy fejtsek ki mindent pontosan, vagy egyáltalán ne is írjak semmit, és ez a ködösítés a legidegesítőbb fajta netes hiszti - mármint egyes nézetek szerint, de egyre inkább az a véleményem, hogy mindenkit lapáttal kéne megütni, akinek általános és bigott nézetei vannak arról, hogy mások mit írjanak és mit ne. Beleértve engem is, bár nálam inkább az a jellemző, hogy 1) hát tegye közzé, ha az neki jó, csak én hadd ne lássam 2) hú, basszus, ez tök gáz, és hát bizony befolyásolja a véleményem a gazdájáról, jaj, hát ezt nagyon kár volt. Cserébe persze tudom, hogy mások ugyanezt élik át velem kapcsolatban, de hát ez olyan, hogy emberből vagyunk, én különösen, és kicsit elnyűtt ahhoz, hogy mások véleményét fontosabbnak találjam a sajátomnál. Meg igazából nem a ködösítésről van itt szó. Akár le is írhatnám egy részét, és ugyanúgy semmit sem mondana senkinek, de az meg megint milyen már, az szinte annál is rosszabb, mint amikor véletlenól egyszer komolyan mondok valamit, és a barátaim kiröhögnek, vagy egyszerűen elhessegetik, mert nem tűnt fel nekik, hogy ez volt az egyetlen fontos és bizalmas dolog, amit elmondtam. Nagyon nehéz úgy, hogy még mindig sokkal jobban félek az érzelmi kiszolgáltatottságtól, mint amekkora esélyt egyáltalán remélek rá, hogy akivel beszélek, az megértené, mit mondok. Meg egyébként tényleg nem értené meg, az emberek többnyire nem arról híresek, hogy akár az elemi matematikával megértő viszonyban lennének, pedig hát ugye, ami más fejében zajlik, az még annyira sem leképezhető, mint az egyszeregy.

majd eldönti

A fene nagy optimizmusnak aztán az lett a vége, hogy hazafelé menet beleléptem egy gödörbe, és akkorát estem, hogy ihaj. És igazán nem várok sokat az emberiségtől, például azt sem, hogy ilyen esetben bárki is segítsen, de azért amikor lehorzsolt könyékkel, vérző térddel, megrándult bokával sántikáltam a közeli kutyafuttató mellé teleptett csaphoz, hogy legalább a mocsok nagyját lemossam, és tőlem pár méterre emberek álltak, és őszinte, nagy lelkesedéssel röhögtek, akkor azért reméltem, hogy ez lesz hátralevő életük legboldogabb pillanata. És ennél szebb már nem is történik velük, de tényleg sosem.

A térdemet természetesen azóta mindenbe beütöm, de amúgy nem vészes, csak idegesítő, meg mi ez már, hogy röhögni kell, amikor valakinek láthatóan rossz? Persze tény, hogy a humor ezen rétegét én sosem értettem, nézmá-hogymelléesettamedencének-hátnemeltörteamindkétlábát!-befosokaröhögéstől, amikor emberek ilyeneket linkelnek, mindig azon gondolkozom, hogy nekik még sosem volt igazán rossz? Vagy elfelejtették? Vagy mi van?

Hála Istennek azért persze nem csak ilyen emberek vannak, még az én életemben sem, mert akkor például kivel söröznék, és most volt olyan, hogy söröztem, és nyilván teljesen jó emberekkel. Egyszer Búvárzenekarral merültünk a Mélypontban (jól van na, nem lehetett kihagyni ezt a csodálatos képet, még ha kicsit tán zavaros is), másszor pedig Noizzal és Wooffal söröztünk az esőben. Közben Párizsra gondoltunk, hosszan és hangosan, mivel ketten is nemrég jártunk ott, a harmadikunk pedig nemsoká átutazik rajta.

És láttam csodálatos naplementét is, és csodálatos teliholdat, és és nincs mindig hőség, és ó, az de nagyon jó, bizony.

na jó, egy kicsit felfüggesztem a nyafogást

Végtére is izé, nem csak szörnyűséges rossz dolgok vannak, olyan világban élünk, ahol van bordeaux-i bor (persze nem akkor és nem abban a boltban, ahol kerestem, szóval lealkudtam magamban tempranillóra), naplemente, hideg meggyleves és morzsolódósan kemény kecskesajt.

És történetek és álmok és képek és ötletek. És néha béke.

itt a hőség, itt a nyár, ó, a rohadt francba már

A fejfájás vagy a napi hőingadozással jár, vagy csak úgy van, de semmiképp sem segít összefüggő gondolatokban és mondatokban, ööö, izé, léteznem. Így annak most az igénye nélkül, teljességgel.

Van egy fajta pipiskedés, ami nagyon cuki egy két-hároméves kislányban, és lényegesen kevésbé cuki egy nyolcvan körüli nagymama esetében. Továbbá a sikítva viháncoló cserediákokat is szívből gyűlölöm.

Az új cipőm nem csak nagyon rózsaszín, de nagyon kényelmes is.

Hetek óta nem játszottam Dragon Age-t, és hiányzik, de közben sajnálom rá az időt.

azért az értékelem, hogy nincs hőség

No, hazaértem. Azóta úgy fáj a fejem, hogy azt sem tudom... semmit sem, és elfogyott az úti croissant, és jaj, jaj.

Újabb dolog, amiről majd egyszer írnom kéne, de azt hiszem, maradhatunk is annyiban, hogy majd és egyszer. Most pedig elmegyek, és civilizálatlan küllemű és szagú szavojai sajtokat fogok piknikezni a Dunaparton, koktélparadicsommal és a repülőútról maradt, nem egész egy deci vörösborral, mert a fejfájásomra már paracetamollal megdobva sem hat az ibuprofen, szívfájdalom ellen viszont hátha ez segít egy kicsit.