Szóval volt The Mission koncert, és elmentem, és jó volt, és sokat ugráltam, aztán gyorsan hazamentem, mert másnap reggel várt a francia tanfolyam, hmmm, azt hiszem, 9. epizódja.
Persze rossz gombot nyomtam meg reggel a telefonon, és nem tíz perccel később ébresztett, hanem soha többet, úgyhogy késtem másfél órát - de csak a zöldség-gyümölcs szókincsről maradtam le, azt meg már étlapból is tudom. Le riz, les haricots verts, la pomme. Nyelvtanozni általában csak az első szünet után kezdünk, amikor már mindenki felébredt, és az ifjú Benzsamen is kezdi kiheverni szokásos másnaposságát (igazából eszméletlenül aranyos emberek, mindenki nagyon másmilyen, de mindenki barátságos, vidám, jóindulatú és ráadásul meglepően türelmes; senki nem okoskodik, senki nem kötekszik, nem alázza a másikat; emberileg tanárostul-nebulóstul kifejezetten szerencsés csoport) (mindentudó okostojás Jules-Gyulánk szerencsére eddig csak kétszer tisztelt meg minket a jelenlétével, és remélem, nem jön ezután sem; ő a másik újrakezdő, csak benne nincs annyi jóérzés, hogy hagyja a tényleg kezdőket is kiszenvedni a választ, és ne kiabálja be, hogy ő milyen nagyon űberkúl). Eljutottunk odáig, hogy tudunk nem kérni joghurtot.
Aztán délután beájultam, nem tudom, mi volt tegnap a sörben, gyakorlatilag a koncert végére józanra ugráltam magam, aztán húsz perccel később már másnapos voltam, úgy még tizennégy órát. Pedig direkt nem a csapolt Borsodit ittam, mindegy, holnap majd rendesen kialszom magam, ilyenek. Hátha akkor a tükrök is inkább a barátaim lesznek, ma megijedtem, amikor az egyik szembejött velem.
