náthás, világgyűlölős

És íme, ugyanaz az alap* egy másik színezéssel, és akkor van még kb. 49 másik alap is, amit kiszínezhetnék, és kb. végetlen, amit legyárthatnék, és ááá, a végtelen lehetőségek, egyszerűen túl sokan vannak. Pénteken voltam fodrásznál, és valami olyasmit vágott a fejemre, hogy vásárolni alig mertem elmenni utána, iszonyatos. Ha meg nem szárítom fel úgy, ahogy baromira nem kellett volna akkor sem, akkor simán csak snassz és semmilyen.

Hát.

Komolyan nem is tudom, miért próbálják elhitetni velem, hogy fodrászhoz járni igazából érdemes.

* A fekete-fehér alap nagy felbontású (fekete-fehér, kb. 4500x4500 pixeles .gif) kontúrja, és egyéb hasonló rajzok letölthetők innen. A kontúrok kicsit itt-ott (már csak a színmélység miatt is) érdesek, de A4-es méretben állítólag szépen nyomtathatóak.

eh

A legbiztosabb jele annak, hogy mennyire végtelenül frusztrált vagyok, hogy egyfolytában fantasztikus ötleteim támadnak mindennel kapcsolatban, feltéve, hogy nem munka, nem hasznos, és csak mértékkel értelmes. Az agyam menekülni akar a szóbányából, makacsul visszautasítja a szóköpülést, pedig azt kéne csinálnia, hogy az ég szakadna rá, azt kéne csinálnia, mert már így sem tudom, hogy leszek kész mindennel, márpedig most kész kell lennem mindennel, hogy legalább megpróbálhassam befoldozni azt a lyukat, amit az egyik kedves magyar könyvkiadó tartós nemfizetési szokásai ütöttek az anyagi helyzetemen (lényegesen kisebb jéghegy süllyesztette el a Titanicot, az az igazság). Egyre jobban idegesít, hogy semmi máshoz nem értek, és semmi másban nem vagyok még csak közepes sem, mert ez a fordításosdi most már kezd nagyon tarthatatlan lenni, kezd teljesen kiégni az agyam, és mióta elvesztettem azt a beidegződést, hogy dolgozzak, mert akkor lesz pénzem (erről a gondolatról a magyar könyvkiadás idővel leszoktatja az embert), mert ha dolgozom, akkor ugyanúgy nem lesz pénzem, mintha egész nap alszom, romantikusan nézek a semmibe, vagy a legkevésbé sem romantikusan a seggemet vakarászom, szóval mióta már ez a kósza hit sincs benne a fejemben, azóta még annyira sem megy semmi soha többet. Csak nem értek semmi máshoz, és még ennyire sem, és elegem van, de elmondhatatlanul, és kezdem úgy érezni, hogy ennél még biztosítási ügynök is inkább lennék, azt leszámítva, hogy ha magamat sem tudom eladni, akkor egy teljesen előnytelen anyagi konstrukciót hogyan tudnék eladni bárkinek.

De egyszer azért meg fogom csinálni a gót nyakpántot, ami egyben malom tábla bábukkal. És a puzzle-sakkot (csak azért nem csináltam sosem puzzle-t hőre keményedő gyurmából, mert nem jöttem rá, miből tudok megfelelő vágóeszközt hajtogatni, de ez tegnap bevillant (miközben leégettem a teamécsessel a körmömet, most a piros körömlakkom széle kissé el van szenesedve, naggyon gót, de kifejezetten), a kérdés már csak az, hogy mire jó egy hőre keményedő gyurma puzzle) (puzzle nyaklánc?).

Fantasztikus ötleteim támadnak, mondom én.

ebben megtaláltam a témát

És így máris jobban megy a színezés. Majd egyszer végiggondolom, hogy különféle hobbijaimnak és érdeklődési köreimnek köszönhetően lesz-e még valaha olyan, hogy egy bagoly csak bagoly legyen az én fejemben, és ne egy darabka Mabinogion (most majdnem elkezdtem kiszámolni, hogy pontosan mekkora darabka, százalékban, azt hiszem, meghibbantam végleg), ennek megfelelően egy darabka Wales, bár őszintén szólva, nem tudom, mit kötődöm én Waleshez, hát ott majdnem olyan borzalmasak a meztelencsigák, mint Skye-on.

visszaáll fekete-fehérbe, mert ennyi színt még épp felfog az agyával

Aztán volt szombat éjjel olyan is, hogy kinéztem az ablakon, és a házat jobbról kerülő út sűrűn be volt havazva, a balról kerülőn pedig alig fehérlett valami. Úgy látszik, nem csak külön villamost, de külön időjárást is tartanak, hihetetlen.

Sajnos újra rájöttem, milyen végtelenül egyszerű és hálás feladat kaleidoszkóp-szerűen összeforgatni a nonfiguratívabb rajzaimat. Úgy látszik, a színezés baromira nem köt le, mármint a színezés még ennél is egyszerűbb, és csak abból a szempontból hálátlan, hogy mindegyik változat mindig tetszik, és azért nem rendelkezek végtelen tárhelyekkel. De ha rendelkeznék, akkor sem kéne színes korongokkal dugig tömnöm. (Meg abból a szempontból is hálátlan dolog a színezés, hogy igazából bénán színezek; ha meg épp nem rontom el, akkor órákig tudok nézegetni együtt szép színeket, és lássuk be, ez nem valami hasznos.)

Kivételesen a képekre kattintva jóval nagyobban is látni lehet, mi van rajtuk.

szombat

Felnézek az égre, írólap-fehér, és kicsit zajos, szakad a hó, tápászkodom fel, és tényleg. Nézem egy ideig, csak az eget, hogy erre tényleg a fehér a megfelelő szó, aztán húsz perccel később olyan makulátlanul kék, és úgy ragyog a nap, mintha sosem lett volna itt semmiféle hóvihar.Úgy tűnik, a tél megpróbálja visszafoglalni a birtokát, és a cseppet sem ideillő tavasz egyre nehezebben veri vissza a támadásokat.

Kár, mert hiába nem illik ide, és hiába vagyok beteg, azért én nagyon élvezem ezt a ragyogó, meleg tavaszt. (Nem vagyok nagyon beteg, épp csak annyira, hogy érezzem: reggel a kis torokfájást, estére a fejfájást, a zizegős álmosságot, a taknyot.) Persze ahelyett, hogy a napsütésben rohangálnék, idebenn üvegfestek, meg színezek ki régi rajzokat, és persze dolgozom is, de az nehezen megy, és nem vidít fel. (Ugye említettem, hogy nem szeretek nyomasztó könyvet fordítani? Hát a Zoo City sem maga a vidámság.)

popcorn

A múlt héten egyébként olyan teljesen újszerű élményben volt részem, hogy a moziban részeg fiatalok hánytak mögöttem, azt hiszem, ez új mélypont. Ennyire súlyosan részeg srácokat szerintem utoljára a Singles-en hallottam úgy tizennyolc és fél éve, de egyrészt akkor azok simán bácsik voltak nekem (talán három évvel is idősebbek lehettek), másrészt miután többször rácsodálkoztak, hogy ez sem Layne Staley ott a vásznon, felszólították a körülöttük ülőket, hogy ébresszék fel őket, amikor Alice in Chains lesz, és bealudtak, mint a disznó.

Mondjuk most is csak a film végén láttam, hogy igen, az ott tényleg egy jól fejlett róka, egészen odáig valahogy nem akartam elhinni, hogy az a csukladozás meg a használt whiskey szag tényleg azt jelenti, amit. Végtére is nem volt különösebb mozgolódás, senki sem hagyta ott a termet, akkor nem lehet akkora a gond... Hát ööö. Tudom, ne panaszkodjak, igazából fejen is okádhatott volna.

Eric Knight – Sam Small csodálatos élete

Eric Knight a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején honvágyában írta a Sam Small történeteket, és Szerb Antal fordításában szinte azonnal meg is jelent magyarul. Mondani sem kell, a magyar szöveg könnyed, fanyar és szép – sajnos az angol eredeti az igen hűen leírt yorkshire-i tájnyelv miatt nehéz olvasmány. Bár roppant szórakoztató.

Cikk az SFmag.hu-n.

hétköznapok

Mindenképp reggel akartam menni az okmányirodába, hogy ne kelljen órákon át várakoznom, de mivel kettő után értem haza (tényleg jó a japán scotch, és milyen füstös!), képtelen voltam háromnegyed hétkor kivakarni magam az ágyból, és csak valamikorra délutánra jutottam el intézkedni, jaj de jó az új, kétszer olyan hosszú ügyfélfogadási idő, csekkbefizetéssel együtt huszonöt perc alatt végeztem. Ennek örömére sültkrumplit uzsonnáztam, de most megszakítanán az unalmas beszámolót azzal, hogy végre valaki megénekelte, hogy mi az én legfőbb bajom a Nagy Steampunk Őrülettel.

Tökéletes.

kthxbye

Szóval főleg csak azért jutott ám az eszembe az évértékelés, mert mások is csinálják, meg mert már gondolkozom rajta egy ideje, mármint értékelje az évemet valaki más (és ne ossza meg velem az eredményt, köszönöm szépen), de azért mégis történtek számomra fontos dolgok, az élet ilyen nyamvadt dolgokkal jött, mint érzelmek, és én ővelük már rég nem tudok mit kezdeni, meg az sem igazán biztos, hogy akarok. Mármint azon az érzelmen kívül, hogy most jó, itt jó, de eh, ez meg egy egyszerű állapot, ahová nagyjából lehetetlen eljutni, szóval hagyjuk is akár.

Az előző két, érzelmileg más szempontból nyulat próbáló év után most egészen más pályákon szembesített vele az élet, hogy A.L.K.A.L.M.A.T.L.A.N. vagyok, mármint ezt eddig is tudtam, de azért gyakorta emlékeztetett rá, és néha ez nekem volt rosszabb, néha másnak. (A tavalyi alkalmatlanságomat csak sejtettem, bár azért bánt, hogy sosem lesz belőlem rendes dolgozó, pedig én mindig is rendes dolgozó akartam lenni, csak valahogy nem sikerül.) Na, az ideit, azt tudtam, csak azért arcba szembesülni a világ dolgaival mégis más, mint tudni, és miután még rossz novellát is írtam arról, hogy mi van, ha az ember elteszi a szívét egy dobozba, amit betesz egy zacskóba, amit betesz egy fiókba, és utána háromszor átrendezi a lakást, hogy véletlenül se emlékezzen rá, hogy melyikbe tette, utána a sors, az a rohadék, megmutatta, hogy tudod te, hogy a zöld bársonyfűző alatt van, csak kihíztad, szóval ki sem nyitod azt a fiókot úgysem (tényleg kihíztam a zöld bársonyfűzőmet*, az arany sárkányos szatén pedig más szabású, és nem lehet rendesen ülni benne). Szóval utána egyrészt lefejeltem a csempét, és nem érte meg, mert nagyon fájt tőle a fejem, másrészt újra elgondolkoztam azon, hogy ilyen helyzetben mi a teendő, de csak arra jöttem rá, hogy mi nem. Aztán a sors, az a rohadék, szembesített valamivel, amiről nem csak azt sikerült tényleg elfelejtenem, hogy melyik fiókba tettem, de hogy egyáltalán volt és eltettem, és ez annyira megrázott, hogy ha a fejemet nem is vertem a falba, rossz verseket írtam, még szerencse, hogy leöntöttem őket kávéval, és megsemmisültek. Azóta néha megpróbálok jó verseket is írni, de nem megy, ilyenkor végül elkeseredésemben eldünnyögöm a párnámnak, hogy e lucevan le stelle, húszszor, mert sajnos ez egy rövid nóta, és aztán alszom, mint a tej.

*előástam és komoly edzéstervnek is beillene, amit műveltem, mire valahogy magamra rángattam, mert nem állnak enkézre a csatjai, de basszus, csak sikerült felvennem, mondjuk most azon kesereghetek, hogy már csak ennyire tudom behúzni derékban, bezzeg pár éve, amikor szereztem, alapból az volt a derékbőségem.

a szokásos, sokadik rész

Elkezdtem évet értékelni, elszomorodtam, de most épp azt a számot játsszák itt az ingyen wifi hazájában, amire a kedvenc sorozatomban végre összejönnek a kölkök, Istenem, de öreg vagyok, és mennyire buci feje van az énekesnek.

Mondjuk ettől nem lettem vidámabb, csak olyan elnézőbb szomorkodás van, pedig még a nap is sütött ma.

értékelhetném az előző évet

Várjunk csak, szoktam én egyáltalán olyat? Szerintem nem. Nem mintha ez tényleg számítana bármit is, elvégre én vagyok az az ember, aki annyira nem a szokások rabja, hogy elszánt óvatlanságom dacára sem sikerült rászoknom a dohányzásra, kész, ennyire komoly problémáim vannak az elköteleződéssel, vagy hogy is mondják az ilyet.

szilveszter

Az valahogy úgy volt, hogy egész héten karácsonyoztunk, vagy ha épp nem, akkor más családi program volt, és aztán csütörtökön még egyszer elbúcsúztattuk a Vid lányt, ha már kiköltözik Írföldre, és a törzskocsmában ezért ingyen adtak neki sok vodkát a pultosok. Egy idő után Noiznak is ingyen adtak sok vodkát, pedig nem is hasonlítanak, de nekem nem, mert én már addigra rég hazamentem aludni (pedig én sem hasonlítok Vidre, szóval lehet, hogy életem nagy vodkázását hagytam ki) (ami nem baj, mert három deci bor után is eléggé akadozott már az agyam).

Szilveszterkor D. sütött isteni házi pizzát és ittunk házi körtepálinkát, és vén és pompázatos francia vörösborokat, és váratlanul megjelentek Echnaték is, és az mindig jó, akkor is, ha nem váratlanul jelennek meg. Hát még így. És amúgy is jó volt, de hát ki-ki el volt már ígérkezve egyéb bulikba, és a helyszínek közt tényleg többen is felhívtak, hogy hol vagyok már, mintha fontos ember lennék (mondjuk megértem, hogy Impatient nem akarta hazavinni a karácsonyi ajándékomat; én sem örültem volna neki, mert egy üveg igen szép japán whiskyt kaptam, márpedig a japán whisky nem csak igen szép, de igen jó is, szóval örülés van ám). Aztán beszélgettünk és ültünk mindenféle papírsüvegekkel a fejünkön, és rettenetes fényképek is készültek, de hajnaltájban már mindenki nyűgös volt, sokkal nyűgösebb, mint lenni szokott, és képtelenség volt taxit hívni, ami további nyűgösségekre ad ám ilyenkor okot.

Hazafelé az éjszakain a velem szemben ülő lány egyszer csak elmosolyodott, és felírta a párába, hogy BUÉK, egy másik lány pedig egy tisztára sikált tepsit szorongatva aludt a barátja vállán, és ezek nagyon aranyos pillanatok voltak, szinte már olyanok, mintha visszazökkent volna a szilveszter abba, ahogy indult: hogy ez most valami különleges, és nem csak egy újabb ugyanolyan kocsmázás, amivel semmi gond nincs, csak ilyenkor a különlegesre vágyik az ember.

boldog új évet

Azt hiszem, vennem kéne valahol egy üveg kólát, mert megérdemlem.