Néha azért örülök, hogy ezeket az érzéseket a sopszka saláta és a sárgarépával kevert friss, vágott káposzta váltja ki belőlem, nem mondjuk a franciakrémes vagy a lúdlábtorta, ha még édesszájú is lennék, akkor végképp mindennek vége lenne.
A világ megint fehér és szürke (ez most nem ideológia, hanem hó és felhős idő), valamint fordítandók, nanotech vikingek, közben egyfolytában nagyszerű ötlettöredékek jutnak az eszembe (nanotech vikingek), a könyvre rózsaszín selyemvirágos hajcsatokat tűzök, és napok óta megállás nélkül fáj a fejem.
Pénteken kocsmáztunk D.-ékkel, és mivel pont elment az éjszakaim, palacsintáztunk is a Széna téren. Szombaton megnéztük Métely új szobáját, leszállítottam a teáskészletet az új gazdájának, elfogyott a galette des rois, volt házi baileys, és egy már erősen narancs-drappba hajló tokaji hárslevelű is, ezt az árnyalatot eddig csak aszúból láttam. Finom volt.
(Amúgy pedig hiányzanak a hattyúk és a tulipánok és az egész minden.)
