Megérkeztek a karácsonyi ajándékok, amiket adni akartam, egy részüket szét is osztottam BUÉK alkalmából, a többit majd akkor, ha megint találkozom az illetékesekkel. És az sem holnap lesz.
Hisztis vagyok, nagyon sokat kéne dolgoznom, egyelőre még mindig csak közepesen sok lesz belőle, nem akarok találkozni emberekkel, csak nagyon kevés kivétel akad, de azt egyrészt nem lehet megcsinálni, hogy velük találkozom, másokkal nem, másrészt nem volna szabad időt szakítanom rájuk sem, akarok valahonnan egy közepesen nembuta netbookot, de aki megígérte, hogy segít keresni olcsó és mégis jó használtat, az persze nem segít (az embereknek mindig olyan kurva jól megy az ígérgetés, aztán más nem - tudom, én is ilyen vagyok, de ilyenkor magamat is felrúgnám, mert akkor ne ígérd meg bazdmeg). Olyan szinten elégedetlen vagyok az írott stílusommal, hogy inkább nem haladok semmivel sem (a beszélt stílusomon is lenne mit fejleszteni, de azt úgysem gyakorolom, mert azért közel sikeres az a törekvésem, hogy nem akarok találkozni emberekkel), rajzolni meg magamtól nem rajzolok már közel egy éve.
Másfelől viszont kaptam bőrös sült- és porcelán szerencsemalacot, és karamellás vaníliafagyit forró almásrétessel, és nagyon tetszik a könyv, amit fordítok, még a Kopasz Grím-fia Egill-t is előszedtem, hogy hangulatba kerüljek (bár Vérbárdos Eirik nevét a kötet másik lakójánál, A felperzselt tanya elején ellenőrizhettem). És továbbra is enyém a világ legjobb plüssmedvéje, a Verdi rekviem sem romlott el, bár amikor épp nem kell megfeszülten szavakat görgetnem a fejemben, néha jól esik megbolondítani egy kis Clutch-csal vagy Rage Against The Machine-nel, a legfurcsább dolgok működnek jól együtt. A paranormális romantika így a vége felé egyre slendriánabb, de ez még úgyis csak első változat lesz, és már úgyis egy csomó mindenről tudom, hogy nagyon át kell variálni, szóval egyelőre csak az a cél, hogy legalább az első változatot végre egyszer befejezzem. Valamikor majd nagyon komolyan el kell mennem túrázni Dobogókő környékére.