Fordítok a repülőgépen és fordítok a buszon, fordítok az áramszünetben a metrón és fordítok az esti sötétben az RER-en, fordítok a villamoson, fordítok az ágyban, de nem tudom úgy elkapni a fonalat, mint régen. Lehet, hogy nincs is fonál (itt rossz szóvicceket fojtottam el, de csak miután először átültettem angolra, argh).
Vannak napfényes és szép pillanatok, betonsűrű takonnyal teli a fejem, nincs időm rendbe pofozni azt a több száz képet, ami dokumentálná, hogy áradt a Szajna, sütött a nap, voltak hattyúk és kacsák. És tulipánok is. Most pedig kéne fordítanom egy kicsit az asztalnál is, de azt hiszem, nem ártana előtte felébrednem.
