Még két éjszaka a 130 centi hosszú díványon, és mehetek vissza Párizsba, biztos felvesznek toronyőrnek a Notre Dame-ba.
Azért nem sírok olyan nagyon, szépen szárad minden, bár kissé unalmas, hogy már az első 24 óra alatt négy vihart bambulhattam végig. El sem tudom képzelni, másfél hét folyamatos esőnézés után milyen lehet a lakosság általános lelkiállapota, egy kicsit félek kimenni az utcára.
Hiányoznak a kacsák a kert alján, a bokorban költő rigópár, vagy hogy egy pohár borral a kezemben dézsmáljam a feketeribizlis bokrokat. És még sok minden más.
