Úgy látszik, ez a hét a szabadtéri tánc hete volt, ezúttal a járókelők legnagyobb örömére Insane télikabátban, hátizsákkal próbált megtanítani tangózni a kivilágított Mária Valéria híd kellős közepén; akkor már túl voltunk a sült tarja - párolt káposzta - knédli menün, természetesen sörrel bőségesen meglocsolva. Az esztergom-párkányi villámkirándulás somlóival és vonatjeggyel együtt került annyiba, mint egy hasonló ebéd a székesfővárosban, de sokkal mulatságosabb volt.Kezdem magam kialudni, rengeteget beszélek, voltam sörözni két nap alatt három társasággal, közben még egy magyar metal-dark-gótikumot is megtekinthettem, nem is volt rossz, ha két embernél többet ismertem volna a meglehetősen népes közönségből, talán még ugrálok is. Ehelyett inkább eszembe jutott, amikor A. és D. annak idején fél órán át röhögtek rajtam a Szigeten, és sietve elindultam haza, mert mostanában nem mindig szeretek egy kerületben lenni a gondolataimmal.
Ha már így kiújultak mindenféle lelki problémáim, és szörnyű dilemmák elé állítottam magam, még a Rider-Waite tarot-t is előhalásztam a legzordabb téli időre félretett, kényelmetlen, de vastag zoknijaim alól. Pedig az már komoly. Hihetetlen értelmetlen dolgokat sikerült kiraknom - építettem volna inkább várat, vagy benzinkutat, mintha Lego lenne! - de legalább eszembe jutott, hogy W. B. Yeats; innentől csak egy lépés volt Dylan Thomas, és akkor már el is mentem moziba, hogy megnézzem, filmen milyen.
Mint várható volt, A szerelem határaiban jeles költőnk igazi, ütnivaló szörnyeteg, de valószínűleg a valóságban is az volt - hiába, ha az ember fogyasztása évtizedeken át nem megy napi egy üveg whisky alá, megesik, hogy igazi, ütnivaló szörnyeteg lesz. Tetszett, ahogy beépítették a filmbe harminc legközismertebb versét (én csak közepes Dylan Thomas mániában szenvedek, de még a Love in the Asylum -bant is felismertem, hah), a színészekkel is elégedett voltam (Cillian Murphy, ugye? Ugye? És bár sokan nem osztják ezt a véleményemet, de Keira Knightley olyan kis bájos. Akkor is, ha az egész filmiparban csak Nicole Kidman deltásabb nála. A férfi színészeket is beleértve). A film amúgy nyomasztó, hol a bombák esnek benne, hol az eső, a legvidámabb az egészben, amikor egy pillanatra felfedezhető egy teljes Suggs (elengedett kézzel felismertem, én oooolyan büszke vagyok magamra! Nem hiába ugráltuk végig tavaly azt a Madness koncertet); igaz, később ráesik egy kristálycsillár, de ez már csak egy ilyen történet.
Viszont eszembe jutott róla a Miss Pettigrew nagy napja , amit még szeptember elején láttam, és a II. világháború előestéjén játszódik Londonban, aranyos, bájos, igazi kis békebeli, romantikus darab. Egyszerű, kedves, van benne Lee Pace, kiváló táplálékkiegészítő nyomasztó, XXI. századi őszi estékre, álmos randevúkra, egy csésze habos kakaó mellé.
A moziból hazafelé aztán véletlenül találkoztam a húgommal - erre ő nagyjából azt mondta, hogy "bandukoltam a kihalt utcán, szembe jött velem valaki, gyanús volt, nagyon gyanús, ránéztem az órámra, mindjárt éjjel egy, ebből rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz az" . (Szóval mindenki, aki nappal szokott látni, téved.)
Úgy döntöttem, hogy régi rajzokkal fogom feltölteni a deviáns rajzszámlámat, úgy látom, 2003 különösen termékeny évem volt, magam sem hittem volna.
És mivel még nem aludtam ki magam teljesen, most csak ennyire vagyok összefüggő, de most már vissza is vetem magam a munkába, úgyhogy ennél jobbat idén már nem lehet várni tőlem. Ezennel over and out, ahogy Búvárzenekar mondaná.
