Másfél hete találtam egy Nouvelle Vague lemezt idehaza, és lelkesen félholtra hallgattam, és milyen dolog az, hogy utána az első koncertadás, amit véletlenül elcsíptem a Petőfi rádión, egy Nouvelle Vague koncert volt? Nincsenek véletlenek. (És most azt a nincs-véletlent várom, amikor Nagy Boldogság áll a házhoz. Hozhat rózsacsokrot, de bonbon helyett inkább egy jó vörösboros marhapörköltet kérek.)Olyan hosszú ideje hajráztam már ezzel a könyvvel, hogy közben megint hosszú körmöm nőtt, és ilyenkor, ha fáradtan meg akarom igazítani a szemüvegem, mindig leszántok egy darabot az államból is. De: egyszer minden hajrának vége szakad, annak is, amit már a teknős és a nyúl versenyfutása, meg a fraktálok és egyéb rettenetek miatt végtelennek éreztem. Kezdett meggyőződésemé válni, hogy amikor alszom, a kis manók láthatalan betűket írnak a könyvbe, mert különben kizárt dolog, hogy még mindig nincs vége; készítettem ki nekik csokit és whiskey-t, de ezek Norbi Update manók lehettek, és csak még több láthatatlan betűt írtak másnapra a fordítandó adagba. Mással nem tudom megmagyarázni, hogy minél többet dolgoztam, annál lassabban ment. Pedig általában fordítva szokott lenni. Fizikailag is úgy kellene lennie.
Kikapcsolódésképp azon idegeskedtem, hogy mikor fizetik már ki a december-januári munkámat, és mivel eddig még nem, akkor én majd miből veszek magamnak például bármit? És miért kell nekem kölcsönkenyéren tengődnöm, amikor megdolgoztam azért a pénzért, tehát el is költeném? Az a baj, hogy emiatt egy olyan könyvet leszek kénytelen visszamondani, amit kamaszkorom óta nagyon szeretek, és amit borzasztó szívesen lefordítottam volna. De a magyar rögvalóban még rajongásból sem dolgozom ingyen. Csak majd ha a boltban rajongásból adnak nekem száraz kenyércsücsköt ingyen.
Ezen kívül kikapcsolódásképp rajzoltam, és azzal is haladok, legfeljebb egy-két-három hét, és kész lesz a színes, szélesvásznú csoda - el sem hiszem, ennyit én még rajzzal nem dolgoztam, és nem is fogok. Tavaly nyárról ugyan van egy ennél is nagyobb vázlatom, de ott nem fogok ennyi részletet használni. Például állatot egyet sem, és az nagyon jó lesz, a legutóbb is valaki zsiráfnak nézte szegény szarvastehénkémet. A lovakat szerintem minimum macskának vélte, de arról legalább hallgatott. Szóval, hogy szavamat ne feledjem, bár már láthatóan elfeledtem: kész! És vége! És evoé! Hip-hip-hurrá! Mondjuk azt nem tudom, hogy kapok-e majd még a kiadótól ezek után valaha könyvet (két hetet csúsztam, és ennyit szöveggel még nem kínlódtam; nem is vagyok rá büszke), és illetve hogy pénzt mikor (ez egy másik kiadó, de róluk már előre tudom, hogy késve fizetnek), de a távoli jövővel és a science fictionnel most nem foglalkozom.
Dolgok, amiket még elfelejtettem, például, hogy lett az endless.hu-n igazi Sanderson ismertetőm, olyan régen, hogy lassan már le is csúszik a nyitóoldalról.
Ezen kívül azt nem felejtettem el, hogy voltunk az unokatestvéremmel sörözni, és szomorú ám, amikor az ember már berúgni is őszinte lelkesedés nélkül, mintegy megszokásból rúg be, aztán őszinte lelkesedés nélkül, mintegy megszokásból viselkedik hülyén, de akkor már hat napja nem beszéltem élő emberrel, szóval. Néha berozsdásodnak ezek a modulok is. És voltam a nővéremnél is, és láttam tévéműsorokat, hhhihetetlen , sosem gondoltam volna, hogy képesek lesznek öt embert mutatni, akik közül Dopeman a legszimpatikusabb.
És annak örömére, hogy D. pár napra hazalátogatott, találkoztam sok-sok emberrel, és ettem vörös curry-t, és ittam búzasört, és hazafelé találkoztam működő, kétütemű Wartburggal, azt hittem, már nincs is olyan.
A konyhám visszahódítása ugyan még mindig megrekedt a sütőnél, de már olyan fejlett dolgokat készítek benne, mint 1) ribizlilekvárral és dióval töltött sült alma 2) pikáns halfilé olajbogyóval és almával, alternatív megoldásként almával, héjában sült krumplival, tejfölös szósszal. A végén még lelkületileg és táplálkozásilag is megegézségesedem.
