alvás, olvasás

Nem történik amúgy semmi sem. Alszom sokat és dolgozom keveset. Fordítva nyilván jobb lenne, de így sem rossz, legalábbis amíg az Aknakereső marad a legbonyolultabb játék a gépemen, és hetente csak egy új regényt olvasok el munka helyett.

A Tor még mindig jól áll. Az elmúlt másfél hónapban hat könyvet olvastam el, ebből egy sem volt, ami kifejezetten nem tetszett, bár Tobias Buckell Crystal Rain -je nem is tetszett kifejezetten, és David Drake Lord of the Isles -ja is legfeljebb egynek volt jó az ezerkötetes fantasy közhely kategóriában; ugyanebben a stílusban Jane Lindskold köröket vert rá a Through Wolf's Eyes -zal, egyszer majd meg fogom szerezni a többi kötetet is (van benne farkasok nevelte emberkölyök, úgyhogy engem, mint tisztességes Maugli rajongót, kilóra megvett). Harry Turtledove The Disunited States of America -ja pedig igen kellemes, alternatív történelemmel egybekötött, klasszikus science fiction - már attól eltekintve, nekem úgy tűnt, hogy az alternatív történelem, a kicsit Bradbury-t idéző, klaszikus sci-fi hangulat, de még a címben gondosan előre ellőtt, szép, nagy Egyesületlen Amerikai Államok sem igazán lép ki a díszlet kategóriából.

És amúgy alszom sokat. Igen.