Tegnap írtam egy bejegyzést. El is küldtem. Én aztán el!
A gép aztán nem...
Szóval kivételesen nem én voltam ám a lusta, hanem a gép.
Ma hajnal egyig még volt rá matematikai esély, hogy elutazás előtt befejezem a Jordan könyv fordítását, de aztán arccal ráborultam a billentyűzetre, és rájöttem, hogy a napi négy óra alvás mégis kevés. Feltéve, hogy utána elvárják, hogy forogjon az agyam, márpedig fordítás közben az nem árt, a végén már olyanokat írtam, hogy küszködve küzdötte le és nem az a baj, hogy ez nyakatekert (ha valamit meg lehet nyakatekerten fogalmazni, úgy fogom, mert úgy több leütés, és engem kérem betűre fizetnek), hanem hogy miatetvesnyavalya??? A kiadóval már közöltem a rossz hírt. Nem örültek neki. Én sem (hogyisne, később lesz pénzem - a lelkiismeret-furdalásról nem is szólva).
Mert ha valaki nem tudná, holnap este utazunk!!! Dublinba. Kicsit félek tőle, már kis híján tíz éve nem voltam sehol, és még sosem utaztam úgy, hogy mindent nekem kellett volna megszerveznem (általában tapasztalt anyukák, nővérek, és erős férfiak intézkedtek helyettem, én pedig kényelmes ember vagyok, és hagytam). Kicsit félek tőle, de azért remélem, jó lesz...
Hát, ha máskor nem is, majd másfél hét múlva jelentkezem.
Kívánjatok nekem sok szerencsét az úthoz.
Rám fog férni.
Mindig rám fér.
