...amiben lássuk be, nincs is sok meglepő.
Cégünk legidősebb, 85. életévét nemrégiben betöltött tagja kitalálta, hogy a három legfrissebben érkezett kollégával külön foglalkozik, hogy ne csak a munkafolyamat rájuk eső részét tanuljuk meg, hanem átlássuk a védjegyügyek egész bonyolult hálózatát. Úgyhogy tegnap és ma is csillogó szemekkel hallgathattuk, miket mesél. Bevallom, az általános védjegy tudnivalók annyira nem kötöttek le (ezek szerint mégis megragadt valami a fejemben abból, hogy a múlt héten átrágtam magam a védjegy törvény 90%-án), sokkal jobban tetszett, mikor a világ általános állapotáról beszélt, hogy mennyire nem szereti a plázákat, és hogy szerinte egyre kevesebb egyéniség bukkan fel, vagy arról, hogy Pilinszky az évfolyamtársa volt, és igen érdekes ember, netán azt fejtegette, hogy ezt az oktatást azért is találta ki, hogy emberileg jobban megismerjük egymást, és hogy jobban otthon érezzük magunkat a cégnél. Védjegy ügyintézést mástól is lehet tanulni, de egy hosszú élet tapasztalatát és az ebből fakadó bölcsességet manapság már ritkán hallani.
Tegnap Grafikuslánnyal kávéztunk-uzsonnáztunk, aztán hazaértem, és további munka helyett fejjel beestem az ágyba. Mintha fáradt lettem volna. De csak mintha. Épphogy csak. Egy kicsit. Ma viszont dolgoztam, bár itt csapjon belém a sistergős istennyila, ha valaha is megértem, hogy egy tisztasági betétet miért épp Vízililiom vagy Tengeri Szellő néven akarnak levédetni. Persze nem ez lesz az első idétlen terméknév a világon, csak úgy elgondolkoztam rajta.
