Nagyon furcsa volt, hogy össze-összeakadtam azért napközben kollégákkal, akikkel régen sokat lógtunk együtt, és annyira.... mintha nem is tudom, az egy másik valóság lett volna. Másfél év túl hosszú idő, egyre inkább kezdek rájönni, és valahol nagyon szomorú, hogy ezek a vékony, mégis eleven szálak így elsorvadtak.
irodista
Tegnap voltam benn az irodában, és ismét bebizonyosodott, hogy az irodában sokkal kevesebbet dolgozom, mint otthon, mert ilyenkor végre kávézunk és beszélgetünk emberekkel... és tegnap ez még fokozottabban így volt, mert a frissen elhagyott projekttel ebédeltem (kiérdemeltem azt a pizzát, még ha másfél hete le is kerültem a projektről; kiérdemeltem volna egy egész pizzériát is az elmúlt három hónapért), munka után pedig a másik projekttel vacsoráztunk, szóval még annyit sem dolgoztam. A kettő között pedig felhívott a bank, hogy gyanús internetes tranzakció miatt inkább letiltanák a kártyámat, úgyhogy további 40 percet idegesen járkáltam fel-alá a folyosón, a lépcsőházban, az üres konyhában, és úgy általában bárhol, ahol úgy éreztem, hogy minél kevesebb embert zavarok, miközben minden adminisztratív nyomort átbeszéltünk. Az egész legalább arra jó volt, hogy erről végre pár percet beszéltem az új szobatársunkkal is, aki valamikor nyáron költözött a szobánkba, nagyon halk és nagyon aranyos fiúnak tűnik, és mindig őszintén meg van döbbenve, ha véletlenül előkerülünk mi is. De most végre beszéltünk! Persze azért örültem volna, ha ehhez nem kell letiltani a hitelkártyámat.
