Összességében jól vagyok, amennyire a jelen helyzetben jól lehet az ember. Még haladok is dolgokkal (nem a nanowrimóval, ott azért nem tartunk - de megcsináltam az első elefántos csomót! Ahhoz legalább nem kellett gondolkoznom), fontos dolgokkal is, és olykor elintézek ezt-azt, amit már egy ideje kéne.
Rettenetes imposztor szindrómám van épp, már megint új projekten kezdek, és itt mindenki azt hiszi róla, hogy képzett, összeszedett, talpraesett és hozzáértő szakember vagyok, aki tudja mit csinál. És azt tudom is, mit kéne csinálnom, de sajnos tisztában vagyok azzal is, hogy ennek ellenére gyakran nem azt csinálom, mert teljesen lefagyok attól, hogy jaj ne, nekem most emailt kéne írnom, vagy túl kínos, hogy nem értek valamit, és ezen a szinten már nem illik rákérdezni, és egyáltalán, mi? Nekem ezt tudnom kéne? Az előző projekten már kezdtem úgy érezni, hogy jól összecsiszolódtam a csapattal, sőt, az ügyféllel is, de persze nyilván lejárt az a szerződés, ideje váltani, és most megint rettentően ijesztő minden.
A kijárási tilalom aránytalanul megüt, én kifejezetten kilenc-tíz körül szoktam elmenni sétálni, amikor már jó üresek az utcák - most nehéz megoldanom, hogy nyolcra visszaérjek, különösen azokon a napokon, amikor munka után rögtön franciaórám van. Gondoltam rá, hogy majd ebédszünetben fogok járni egyet, de az sem az igazi, és egyáltalán, hogy lehet minden teendőt beszorítanom egy napba este nyolcig? Persze rég ideje volt már valami szigorításnak, csak azt hiszem, nem így és nem ennek.
