- megnéztem az emaileket, mert biztos csak nem vettem észre, hogy tűzvédelmi próba lesz
- megkérdeztem a recepciós lányt, aki azt mondta, a riasztót szerelik, de azt ígérték, nem lesz hangos
- toporogtam egy ideig, aztán, látva, hogy mások is a folyosón tanácstalankodnak, visszamentem a belépőkártyámért
- a telefonomat, a pénztárcámat és a lakáskulcsomat persze a szobában hagytam, mert nyilván nem gondoltam komolyan, hogy tűz lenne, hát soha nincsen
- azért odakinn szóltam a többieknek, hogy tűz esetén ne lifttel menjünk, már csak a látszat kedvéért sem
- a lépcsőházat betöltő moraj hallatán megnyugodtam, hogy ez nem csak a mi riasztónk volt, a hét elején beköltözött másik cégtől is mennek lefelé
- lenn tovább tébláboltam, és időnként megkérdeztem a többieket, honnan tudjuk majd, ha vissza lehet menni, és arra gondoltam, jellemző, hogy a dohányosok jöttek le
Később kiderült, hogy ez egy teljesen éles, bár téves riasztás volt, nem egyszerű gyakorlat. A cég négyötöde nem jött le, ami szerintem elég nagy probléma, és én büszke vagyok mindenkire, aki leballagott (még magamra is!), ráadásul azt hiszem, tanultam is belőle pár dolgot.
- fölösleges megnézni az emaileket: ha tervezett gyakorlat, azért kell menni, ha éles riasztás, azért... a tűzriadó az tűzriadó, nem maradunk az épületben
- komolyan, ha már van időm valamit eltenni, az inkább a telefonom, a tárcám és a kulcsom legyen
- nem kéne megvárnom a kritikus tömeget, hogy elinduljak, egyedül is le tudok menni a lépcsőn, nem ciki
- péntek délután, fejfájással, kialvatlanul nem nagyon érzem át, ha valami sürgős vagy fontos vagy egyáltalán
Az nem zavar, hogy nem nógattam azokat, akik nem jöttek le, mert felnőtt emberek, és ha csak az én nyaggatásomra lépcsőztek volna egyet holt fölöslegesen, most én lennék a hisztis túlaggódós. Amúgy pedig felnőtt emberek, és az ő dolguk, ha benn akarnak égni egy épületben; és ha nem mondtam volna még, felnőtt emberek, nem bírnám a vállamon lecipelni őket.
