találkozás a természettel

Az izgalmas dolgok között nagyjából arról akartam írni, hogy múlt héten, még mielőtt feltűnt volna, hogy be vagyok lázasodva, elindultam teliholdat nézni. Ha már ilyen gyönyörű tiszta az ég, és van lámpátlan mező a közelben, hogy érvényesüljön a hold, elég felszállni egy buszra, lefelé könnyen le lehet úgy jönni, hogy ne kelljen a hajléktalan telepen átvágni. Felfelé nehezebb, például mert eltévedek, és mert utálok felfelé mászni.

Fel is buszoztam, ki is értem a lámpafényről, át az első kis csatornán, ki az első mezőcskére, minden csodálatos ezüstfényben ragyogott, álomszerűen gyönyörű volt. Aztán elindultam lefelé, majd valami morranást hallottam a mező széléről, és megindult a sötétség egy nagyjából derékig érő darabja felfelé. Megijedtem, hogy kóbor kutya, és szétszaggat, de inkább átcsörtetett a bozótba, és úgy fújtatott közben, mint egy bálna. Szép óvatosan elkezdtem hátrálni az út felé, mert attól, hogy elsőre nem akart megenni, még nem voltam benne biztos, hogy nekem felnőtt vaddisznókkal kéne birkóznom hétköznap esténként, akárhogy süt is a hold.

Nagyon-nagyon szomorú voltam és kicsit dühös, mert teliholdat akartam, igazi, színtelen holdfényt, és csak pár percet kaptam belőle. Jó, nem evett meg a Sátán kutyája, és nem gázolt le egy vaddisznó, de akkor is. Hol fogok én ezentúl teliholdat nézni?

Amúgy pedig: kicsit sűrű lett ez a csomó.

hangoskönyv, csomó

Végül aztán belázasodtam, és otthon lábadoztam három napig, ami bőven elég volt ahhoz, hogy végighallgassam az utolsó kötetet. Közben arra jutottam, hogy nem baj, meghallgatom én ezt még egyszer, nem tanulok meg tőle franciául (bár legalább két kifejezéssel bővült a szókincsem), de szeretem hallgatni. Illetve felfedeztem, hogy van fenn két Sylvain Tesson könyv is, például az, amelyiket az elmúlt öt évben félig már elolvastam, és egy másik, amit már két éve megvettem Kindle-re, szóval ha nagyon unom már Tolkient, tudok bonyolultabbra váltani (csak ott azért nem ismerem az eredetit. Illetve nem fordítás, és az mindig megbonyolítja a nyelvet). Ezen kívül rajzoltam is, kezdenek felszaporodni az állatcsomók, kezdhetnék valami hasznosabbat is az életemmel.

Ennek jegyében elmentem, és megnéztem, hogyan neveljem a sárkányomat már megint, és egészen elégedett voltam a harmadik résszel. A második részt nem szerettem (hősünk meglepően könnyedén lép túl az apja halálán), de a harmadik rendben volt. A lányfúria talán csilloghatott volna kevésbé, de ennyi belefér.

Néha történik más is, de arról mind lusta vagyok írni (és különben is, most el kell mennem bevásárolni).

nem csak baglyokból áll a világ

Sikerült kellően belassítanom a hangoskönyvvel, bár így is dráma, hogy elfogyott a kedvenc fejezetem, és most nagyon sok nyomasztó sötétben szüttyögést kell végighallgatnom, mire megint előkerül Faramir. Nem is emlékeztem rá, hogy Samu ekkora tapló, vagy jobban mondva régebben nem tűnt annak, de most határozottan ellenszenves. Megnyugtató, hogy legalább Pippinből nem ábrándultam ki teljesen, ha már annak idején annyira ő volt a kedvencem, hogy még kis papírbábut is rajzoltam, körbevágtam, és rendesen játszottam vele (jó, hát nyolcéves lehettem, ő állt hozzám korban a legközelebb).

Amúgy pedig:

(Ezek most nagyobbak lesznek kattintásra.)

főztem is

Piros gyümölcsös, tejszínes, mézes köleskását eszem. Leginkább szürkés-rózsaszín, és az állaga is kicsit olyan... zombifilmes. De legalább finom!

nem is sötét minden, a reggelek például egyre kevésbé

Igazából tökre szeretnék pozitív dolgokat írni, csak most annyira nem aktuális. Mármint ez elég nyomorult időszak, kezd lejárni a szavatossági időm vagy mi, pedig azt hittem, azért még van tizenöt-húsz évem, amíg mindenfáj-mindigfáj lesz. Nem baj, persze, legalább nem kell szabadidős programokon agyalnom, járhatok orvoshoz százféléhez.

Azért múlt héten voltam Therapy? koncerten, és nagyon jó volt; megnéztem Rontó Ralphot, amint lezúzza a netet, és nagyjából olyan cuki volt, mint vártam; és aztán volt John Garcia koncert is, és az se volt rossz, csak szegény névadó frontember szenvedett közben, ami kicsit rontott az összhangulaton. És találkoztam barátokkal is, és kezdem megszokni az átmeneti irodát, bár rettentően furcsa, és komolyan, a nyolcvanas évek elején is full ilyen neoncsövek voltak az általános iskolámban, mint ebben a modern yuppie-silóban, hát kifolyik a szemem. Holnap megyünk korcsolyázni, hátha most nem esek el, és ó, nem is tudom, hosszabbodnak a nappalok?

Idővel még aztán tavasz is lesz. Vagy rögtön nyár.

most

Nagyon fáj a fejem és semmi értelmeset nem csináltam egész hétvégén és összességében szerintem nemsokára valahonnan szerzek valami sütit, hátha az jó lesz.

eh bien

Gondoltam, hogy írok egy lírai posztot a tarot-ról, amiben nem hiszek, de annyit lógtam ezoterikus érdeklődésű emberekkel, hogy nekem is van otthon három két paklim (az alap Rider-Waite-et tavaly elajándékoztam valakinek, aki panaszkodósan nagy hiányát érezte), de aztán nem találtam a líraiságot a témában.

A két paklim közül az egyik vicces, mert valamiért szerepel rajta a tarot felirat, bár inkább valami germán-kelta kultúrmix érdekesen éles képekkel. A másik az én paklim, a kézreállós, amit elvben mindenki a saját kis lelkületéhez talál: hát ebből aztán látszik, hogy az én lelkem a legszelídebb akvarell az egész világon, walesi legendákból kikeverve. De komolyan, még az ördög sem ördög, hanem agancsos-szarvas druida-sámán, és az ösztönlénységgel való harmóniát jelenti, és én azzal egyetértek, hogy az ösztönlénység egyáltalán nem gonosz dolog, ha valaki valóban harmóniában van vele, és valóban rossz, ha nem. És a színek, ó, istenem, a legtöbb lap simogatja a szemem! És a mesék, persze - nem feltétlen a Mabinogion a legkedvencebb kelta történetköröm, de azért nagyon szeretem. Na, hát ilyen kis pasztell szatén lelkem van, meg ilyen kis selymes-kedves tarot-m, és bár nem hiszek benne, úgy évente egyszer, amikor nagyon-nagyon-nagyon rossz kedvem van, előszedem.

Idén ez január utolsó hétfőjére esett, és hosszan vihorásztam pityeregve, mert valami pofátlanul pontos volt. És nem csak belemagyarázhatóan hasonló, hanem undorítóan és teljesen pontos, nagyjából még a hangsúlyokat is hozta kis arkánum - nagy arkánum vonalon. Ilyenkor szeretnék legalább egy kicsit hinni benne, mert jó volt a vége, mint egy valamirevaló mesének, de az ilyesmiben már annyira sem hiszek, mint a kártyavetésben... így jártam, öreg vagyok és pesszimista. Derékfájós, gyomorbajos, és ráadásul jön a fogam (de komolyan. A bölcsességfogam keresve sem találhatott volna jobb időpontot, hogy meginduljon), ennyit a tündérmesékről, térjünk vissza a valóságba.