valaki elfoglalt

A múlt hét nem a pihenésről szólt. Hétfőn korcsolyáztunk: szinte mindenki lemondta, és a végére pont hárman maradtunk, ez az a létszám, hogy már senki sem akar kiszúrni a többiekkel, hogy akkor ő is inkább hazamenne aludni. Amúgy jó volt, pihenés és nevetgélés és forralt borozás nélkül végigkorcsolyáztunk másfél órát, szinte már testedzés jelleggel az eddigi vidám linkelés helyett. Kedden megérkezett a projektről a svájci főnöklány, este ennek örömére projektvacsora volt a program, rengeteg sörrel. Szerdán a wrimókkal teázgattunk, a terv az volt, hogy írunk is, de ehelyett csak idétlenül vihogtunk és Harry Potterről beszélgettünk. Csütörtökön negyedéves céges beszámoló, kötelező borozgatással és utókocsmával. Péntekre én olyan fáradt voltam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok: ennek örömére este Nimandival, Sulemiával, Hannával és Fleóval találkoztam, és elmentünk az újranyitott Krimóba. A helyszín erősen megtolta a nosztalgiafaktort, egyáltalán nem érzem ám magam öregnek, nem, szó sincs róla, a legkevésbé sem. Másnap délig aludtam. Ennek ellenére baromi nehezemre esett elindulni az esti programra: szerintem kb. négykézláb vergődtem le a villamosig, és irtó nyűgös is voltam az első félórában, amíg hozzá nem szoktam, hogy most igazából ilyen úgy nevezett emberi interakció van. Pedig amúgy nagyon örültem ám, mert az interakció másik főszereplőjét nagyon rég nem láttam, csak a tetves fáradtság. Az nem segített. Ahogy aztán nem segített a másnapi vendégeskedésben sem, ahol elsőre szintén a vinnyogós hisztiig jutottam. Aztán úgy tíz perc után beindult, hogy itt most közösségben létezem, és onnantől minden jó volt, csak addig. Addig sanszosan elviselhetetlen voltam. Sokkal többet kéne aludnom, mert ez így nem megy - csak kicsit nehéz megbeszélni az egymással semmiféle kapcsolatban nem álló emberekkel, hogy ne időzítsék egyszerre a céges vacsorákat, a születésnapokat és az évi három hazalátogatás egyikét.