két ünnep közt

Ez most egy olyan karácsony volt, hogy teljesen váratlanul kaptam ajándékot, többször is. Apróságokat, de meglepett, és készületlenül ért: például nem volt mivel viszonoznom egyszer sem. Voltam moziban és teázni régi barátokkal, voltam filmet nézni újakkal, itt még egy játékpisztolyt is nyertem, és ettem házi mince pie-t. Holnapra meg kéne írnom egy novellát, de ötletem sincsen, és rajzolom kell még egy macskás képet, de ötletem sincsen.

boldog karácsonyt

Lecserélték a picasát google photosra, kezelhetetlen szarkupac az egész, elegem van mindenből, ez még átlagos szombat délutánnak is rossz lenne, essünk már túl ezen az egészen, és ne legyenek "ünnepek". (Azt kérem karácsonyra, hogy ne legyen karácsony.)

A képek a megfelelő google photos albumba visznek, vagy legalábbis az volt a terv.

már szabadságon

Legalább másfél órája. Valaki elment mellettem tűzvörös magassarkúban, és megirigyeltem. Azt hiszem, rám fog férni ez a kis pihenés.

álmosságos

A múlt heti programkavalkád (borozás és beszélgetés!, beszélgetés és borozás!, céges karácsony) után furcsa, hogy egyetlen előre leegyeztetett találkozóm sincs már Szentestéig. Ettől persze még nem vagyok kipihentebb, próbálok behozni dolgokat, kevés sikerrel.  Két napja nem alszom rendesen, és három hete nem iszom kávét és fekete-zöld-fehér-vörös teát, elképesztően használhatatlan vagyok. Persze ilyenkor kéne rengeteg mindent csinálnom, többnyire olyasmit, ahol rengeteg apró részletre oda kell figyelni, csodálatosan megy (nem).Iszonyatosan hideg van, reggel még havazott is (természetesen abban a pár  percben, amíg a villamostól elgyalogoltam a cégig, és mire felértem a lifttel, már el is állt), ilyenkor kéne egy kedvenc film, amit két hónapig minden héten megnézek valami félközeli moziban, aztán hazagyalogolok a behavazott éjszakában. A dolgot megnehezíti, hogy mostanában már van bérletem és a MOM parkból egyetlen villamossal hazaérek, nincs mi motiváljon a hosszas gyaloglásra (és a tetejébe sajnálnám heti egy mozizásra az időt, amikor sokkal fontosabb dolgaim vannak, például másfél óráig hanyatt feküdni a kanapén, és várni, hogy helyreálljon az agyműködésem).

minden jó, ha

Vannak dolgok, amik soha nem érnek véget, és olyanok is, amik kissé túlcsúsznak az alapértelmezett kereteiken. Azt hiszem, leszögezhetem, hogy a péntek estém hétfő reggel zárult le azzal, hogy még a sálam is meglett. Így most akkor jó, enélkül viszont inkább vegyes lett volna, mert hát igencsak szeretem azt a sálat, és persze az összes szokásos kétségem is ott toporgott a péntek este kapcsán. (Nyűgös vagyok, öreg, csúnya, és egyértelműen senki sem szeret, mert senki sem rángat el, hogy csináljanak rólunk vicces fotókat együtt; bezzeg a többieket még induláskor is lekapcsolják egy projektfotóra.) Később átvonultunk a Dürerbe, csak kicsit volt bizarr magassarkú csizmában, sminkben és csinosban ugrálni Faith No More-ra és Nine Inch Nails-re, ráadásul az egykori egyetemi épületünkben, ahol annyi előadást átteázgattunk, ugye. Itt veszett el a sálam is, aztán hétfő reggel behozta egy kolléga - szóval minden jó, mert a vége az.

a szarkákkal egyébként az a helyzet

Engem le lehet ám nyűgözni ésszel, és a szarka az egyetlen madár, amelyik még a tükörben is felismeri magát, úgyhogy a szarkákat már csak ezért is szeretem. Az is hasznos tulajdonságuk, hogy elég nagyok és elég jellegzetesek ahhoz, hogy szemüveg nélkül is észrevegyem és felismerjem őket. A hangjuk talán lehetne szebb (legalábbis nyáron, amikor hajnalban elkezdtek csörömpölni és berregni, gyakran elcseréltem volna őket egy fészekalja feketerigóra), de viccesek és idétlenek.

Van az angoloknál egy mondóka arról, hogy mi történik, ha az ember egy, két, há, négy, öt-hat-hét szarkát lát, és az egy szarka bánatot jelent, a kettő pedig örömöt. Az legszomorúbb tavaly télen volt, amikor a Charles de Gaulle-ról vonatoztam be Párizsba, és láttam egy szarkát, aztán egy másikat, de a második madártól szokatlan módon felborulva hevert a hóban, és akkor bizony elszontyolodtam (pedig azt nem is sejtettem, hogy még kétszer fél órát vesztegelek különféle állomásokon különféle bombariadók miatt). Aztán nyáron egyszer mentem valahova, és ott ugrált egy magányos szarka, és rájöttem, hogy de hát a megoldás egészen egyszerű (azon túlmenően, hogy miért is érdekel egy gyanús múltú angol mondóka?), amikor ott egy szarka, akkor szarka vagyok én is, és ennyi. Ha meg nincs ott egy szarka sem, akkor nem számítom magam szarkának. Nem vagyok teljesen épelméjű, azt hiszem.

kiskarácsony

Közeleg a karácsonyi parti, semmire sem tudok már odafigyelni. Tetszőleges tömegközlekedési eszköztől húsz percet kell gyalogolni a helyszínre, elegánsan, végül is a sapka csak a hajamat, a csizma pedig a lábamat fogja tönkretenni, mire odaérünk. Igazából nem úgy várom, hogy jaj, de jó lesz, inkább valami feszültség van bennem, valami nyugtalanság, és az enyhe vágy, hogy holnap délre már ne legyek másnapos, mert ebédelős programom lesz.

A héten voltam borozgatni és beszéletni, valamint beszélgetni és borozgatni is, időről időre meglepem magam különösen jól formált angol mondatokkal, illetve különösen rosszul összedobált magyarokkal is. Mentaolajat szagolgatok, több, mint két hete nem ittam kávét, fel kéne töltenem a telefonomat, legyünk már úton, legyünk már túl rajta.

majdnem vettem... nem, tényleg vettem.. nem tudom, tökmindegy

Dolgok, vannak, sokan, nem izgalmasak, nem képszerűek, nincs mit írnom róluk. A fények élesek és egészen északiasan hidegek, vagy csak azért látom őket annak, mert nem lágyítja meg őket az erkélyeken a muskátli vöröse, a házak közt a fák. Előkerült, hogy a karácsonyi partira mégis elegánsan kéne menni (mivel munkából megyünk, bennem ez eddig komolyan fel sem merült), ezen pánikoltam egy darabig, aztán hirtelen vettem egy nagyon szép blúzt. Pont olyan színe van, mint a szememnek, és már most látom, hogy ha tényleg lesz zene és tánc, akkor vagy átöltözöm, vagy olyan undorítóan fogom átizzadni, ahogy csak az ilyen zöldesbarna holmikat lehet. Igen, volt feketében is, és egy fekete blúznál ez a probléma nem merült volna fel - de most őszintén, teljesen semmilyen volt feketében (nem vonták be a gótigazolványomat, nem is volt olyanom).

Türkizkék organza szalagokat akarok venni. Ne kérdezzétek, miért.

pedig én igazán vidám dolgokról akartam írni

De úgy tűnik, ahhoz nincs tehetségem. Szóval hetek óta fáj a fejem és szédülök, és minden hétvégén egyre kevésbé tudtam visszapihenni magam a hétre, amikor mégis napi nyolc órában képernyőket nézek, márpedig annál ilyenkor a spanyol inkvizíció sem találhatna ki durvábbat. Hétfőn hazafelé menet még győzködtem magam, hogy á, hazaérek, alszom, minden rendben lesz, aztán inkább hazaértem, rosszul lettem, és most szeretnék rájönni, hogy pontosan mi is a baj, vagy az nem is érdekel, csak hogy mitől múlik el. Egyelőre ott tartunk, hogy két gyökérkezelt fogam fölött van gyulladás (antibiotikum, és ha kiújul, műtét), és magas a vérnyomásom (ilyen sem volt még), amire a doktornéni kb. azt a tanácsot adta, hogy hagyjak fel azzal, hogy késő este fehérkenyeret nassolok (ööö... azzal könnyű lesz). És esik az eső és nyilván nagyon csúnyán buktam a nanowrimót is (képernyők előtt kellett hozzá ülni, és az nem ment), és egyáltalán. Életmódot kell váltanom, és abban rohadt béna voltam mindig is.