A varjú hamar felismeri, hogy a kiborított szemétben nem talál semmi ehetőt, de azért ott toporog még egy ideig. Vasárnap délután van, fáj a fejem és álmos vagyok, gyűlölöm a három napja tartó kettős frontot. A kávézóban nem csak könyvek vannak, de társasjátékok is. Nem láttam még, hogy bárki bármit leemelt volna a polcról.
A dolgok folynak a maguk medrében, lassan haladok a kötelező körökkel, el kéne már jutnom fodrászhoz, fel kéne ébrednem, nem is emlékszem már rá, mikor éreztem utoljára úgy, hogy nem alszom félig.
Most már ketten vannak a varjak, az egyik elszántan kukázik, ahogy ki-kiemeli a fejét a szemetesből, látszik, hogy talált valami ehetőt. A másik félig belebújik egy tésztás papírdobozba, és az aljáról csipeget ki valami maradékot. A legszebb az egészben az, hogy a felfestés alapján a szemetest kifejezetten kutyapiszoknak tették ki, ehhez képest csak ételmaradványok és papírpoharak vannak a környékén.
