A táskanézés mindenben teljesítette az elvárásokat, láttam egészen elképesztő tereptárgyakat, érthetetlen okból létrehozott valamiket, és egy táskát, ami mindent tudott, amire nekem táskában szükségem volna, épp csak elképesztően és förtelmesen rusnya. Megkönnyebbülés. Mármint bizonyos szempontból, más szempontokból pedig középtavaszig majd nem megyek sehová, ahová az uniszex cél-hátizsák nem kellően elegáns, utána megint szezonba jön a tavaly kapott málnarózsaszín csoda. A női táskákkal is úgy vagyok, mint a magassarkú cipőkkel: értem én, látom is, ha szép, de akkor is mindenem fáj tőle.
Írtam ám sok más okosat is, csak azokhoz képeket kéne gyártanom, és mindig állatokat csomózok helyette. Egyfolytában esik az eső, és amikor néha süt a nap, akkor meg úgy fúj a szél, hogy még kevesebb ideig lehet kibírni a szabadban, az esőtől legalább csak a kedvem lesz rossz, nem kezd azonnal fájni az arcom és a homlokom (szereznem kéne már olyan sarkkutató-bankrabló fejfedőt, bár tartok tőle, hogy kicsit furcsán néznének rám a városban).
