Megjött az ősz, napsütéses, hűvös, elegáns. Tompa és halovány, rózsaszín harisnyákra vágyom, bár nagyjából mindegy, mert a ruha, amihez kéne, nem megy egyik cipőmhöz sem, és bár extrém időjárás esetén képes vagyok egy Burberry ruhához felrángatni egy Decathlon topánkát, ezúttal még látványosabb lenne a kontraszt. Négy napja fáj megállás nélkül a fejem, és kezdek az alapvető mondatszerkezetekkel is kapcsolaton kívül kerülni. A rohadék rémálmaim ma hajnalban végigzongoráztak mindent, amitől félek, ami aggaszt, ami bosszant – és sikerült az egészet még megdobniuk egy kisebb apokalipszissel is, néha nem tudom, mi van a fejemben, és azt még kevésbé, hogy minek.
Pénteken Búvárzenekar házi ivászatán sikerült megkóstolnom a hányásízű gyümölcsös patronnal felvértezett cigarettát, úgy éreztem magam, mint Dumbledore a mindenízű drazsék világában. Illetve ezen kívül még rettenetesen. Menekültek és focihuligánok töltötték be Budapest közterületeit és közbeszédét, hazataxiztunk a csendesen szemerkélő esőben, öregnek éreztem magam és nagyon fásultnak, emberek, akiket ismerek tizensok éve, emberek, akiknek még mindig nincs rólam fogalmuk sem.
