dohog

Mindig akarok írni, csak aztán lefagy a gép, hirtelen megéhezem, vagy csak egyszerűen nem jut eszembe semmi, amiről érdemes lenne írni. Voltunk kocsmában sörözni. Voltunk Mételyéknél sörözni, és hú, nagyon finom pirítósra kenhetős holmik voltak, és süti, és még fagyi is. Voltunk kávézóban kávézni. Ezt többször is, több emberrel, és ültünk a kis gépünk fölött és gépeltük a kis gépelendőinket, mert mostanában néha írunk együtt egymás mellett, és ezt még egy éve is teljesen elképzelhetetlennek tartottam volna, de működik. Tényleg ösztönzően hat, ha valaki vadul gépel a közvetlen közelemben, arról nem is beszélve, hogy előtte és utána és helyette tök jókat beszélgetünk.

Történt még valami nagyon érdekes, amiből csak annyira emlékszem, hogy történt valami nagyon érdekes, de arra nem, hogy mi volt az. De komolyan nagyon érdekes volt, valószínűleg csak azért felejtettem el, mert a tudatom egyszerűen nem tudott megbirkózni ekkora izgalommal, és a józan eszem (a mim?) érdekében törölte.

Jövő héten lesz Anathema koncert, jó lesz már majd utána, amikor nem kell azon idegeskedni, hogy most megint azon fogok végig pörögni, hogyan a jó édes francba lehetek én ennyire öreg, tizennyolc év, te jó ég, hát ha a kötődésem ember lenne, lassan már szavazhatna, de mondjuk azért az jó, hogy a kötődésem nem ember, mert azt hiszem, egész rossz arc lenne. Először rajongásnak tituláltam szegényt, de figyelembe véve, hogy a 2007 óta készült Anathema lemezektől egyöntetűen idegbajt kapok, azt hiszem, rajongásról már rég nem beszélhetünk. Csak olyan nagy és meghatározó szálait húzták meg az életemnek, és így utólag minek, hát lehettem volna boldog elméleti nyelvész is nélkülük, igaz, ha lenne időgépem, azért nem ezen változtatnék elsőnek (meg másodiknak sem) (igazából nehéz döntés lenne, hogy egyáltalán bele kell-e itt nyúlni a dolgokba, mert végül is annyi pompás embert és kalandot köszönhetek ennek az együttesnek).

Eh. És megint elaludtam a nyakam.