a részeg költőnél unalmasabb nincsen

Az utcán mellém szegődött egy ember, akiről nem lehetett tudni, hogy egy frissen mosott és borotvált hajléktalan, vagy csak kissé közlékenyre sörözte már magát így délutánra, de hamar tisztázta, hogy ő valójában kortárs költő, elszavalt nekem a férjem helyett egy meglehetősen polgári giccsnek tűnő verset (rímek voltak benne és örök értékek, mint svájci bankbetét az Igaz Társ, az Otthon Teremtője, a Megbocsátó Asszony, szóval csupa olyasmi, amivel rendes korárs költő nekem ne mocskolja be a kezét), mesélt valamit Villonról és a Villon fordításokról, anekdotázott egyet a hatszor visszafordított Shakespeare darabról, és mikor mondtam volna, hogy ezt a marhaságot ne nekem, mert történetesen műfordító volnék, inkább letarhált kétszáz forintra, és végül is ennyit megért a performansz.

Csak Istenem, legalább valami egyedi és eredeti lett volna benne.