valójában ez már a világnak is a vége

Idén is van tavasz, persze, csak egyáltalán semmi kedvem nincs semmihez, például virágokat fényképezni, vagy fényképeket piszkálgatni, idén eddig nagyjából tizedannyi képet lőttem, mint az év azonos szakaszában szoktam (olyan február máskor is volt, amikor semmit, de semmit nem fényképeztem, de március??? virágok???), és abból is akkora kínlódás volt azt a négy képet megszerkesztenem, ami facebookra kellett (két közös kép Bécsből, amiért reklamáltak, új profilkép, új fejléckép), hogy ihaj.

Írtam a fiúknak, hogy akkor május elején összefuthatnánk, mire jött a lelkes válasz, hogy és menjünk el piknikezni, és majd úszunk is a folyóban, ezen a ponton érdeklődve néztem a képernyőt, hogy én télikabátot és csizmát terveztem csomagolni, nem fürdőruhát, de... ööö... NEM. Attól eltekintve, hogy inkább nem mutogatnám habtestemet, és a fapados légitársaság nem enged fel akkora csomagot, hogy abba akár egy plusz bikinit beszuszakoljak, Angliában május elején szerintem még borzalmas hideg lesz. Ó, mert megyünk meglátogatni a húgomat egy hosszú hétvégére, és ha már egy városban lakik mindenféle ismerősökkel (a fiúk), írtam nekik, hogy találkozzunk (és ússzunk a delfinekkel tonhalakkal fókákkal) (bár nem, ez nem az én tervem, én inkább a másik megkeresett által tömören csak pissup-ként összefoglalt programra gondoltam).

Az előbb esküszöm, eszembe jutott valami teljesen konstruktív is, aztán persze elmúlt. Rengeteg szárított medvehagymám van, és kicsit medvehagyma illatú az egész lakásom, de a medvehagymát én szeretem, és mindenki más is, akinek van szemernyi ízlése, szóval ez nem gond.

Voltam sajtóvetítésen, és életemben nem láttam annyi hipsztert egy helyen, pedig olykor járok én ám Starbucksba (a szűrt kávéjuk nagyon erős, és a wifijük is eléggé rendben), tényleg, a végén már azt terveztem, hogy nem veszem le a 3D szemüveget, és akkor kifelé menet nem veszik észre, hogy nem a rendes hipszterszemüvegem van rajtam (az tavalyelőtt végleg elfáradt), és nem lincselnek meg. Mondjuk nem volt furcsa szakállam és kockás ingem is csak otthon, a szekrényemben, szóval így is veszélyben forgott az életem.

Kicsit elegem van az olyasmiből, mint amikor éjjel kettőkor felébredtem, hogy biztos rosszul írtam a címzett nevét az emailben, sőt, szerintem nem is arra a címre küldtem el, és fel kéne kelni, bekapcsolni a gépet, és megnézni, meg az olyasmiből is, amikor húsz percre rá heves démonjárásra riadtam fel. Ah, kis alvásparalízis, nem mondom, hogy hiányzott, viszont az jó, hogy utána már nem félek, és közben is határozottan olyan dolgoktól, amik ellen tudom, hogyan védekezzem (a saját agyamat a saját szabályai szerint kell kezelni, és erre az esetre a 23. zsoltár a tökéletes). Persze igazán nem panaszkodhatom, ez is már csak félévente-évente jön elő, és egyáltalán, ahhoz képest, hogy 2001-2007 között miket művelt a fejem alvás közben és helyett, ez valami csodálatos; megjegyzem, utólag kicsit úgy vagyok vele, nagyon sok mindent el kéne néznem magamnak, mert azzal az álomtevékenységgel, ami akkor zajlott itt énbennem, nem csoda, hogy olykor nem jött össze a normalitás ébren sem. Mellesleg csomó helyen olvastam már, hogy a számítógépes játékok segítenek a rémálmok legyőzésében, mert rendes gémernek minden szörny csak legyőzendő lépés a táphoz, a kincshez, a következő szinthez; és nem csak legyőzendő, de legyőzhető is, elvégre másképp hogy kerülne be a pályára. Ez nekem nagyon tetszik, meg hát tapasztalatom szerint az álmok tényleg ilyen logika szerint működnek. Gyere csak, lidérc, épp te hiányzol a szintlépéshez, és mekkora egyedi tárgyat fogsz dobni! Csodálatos. Szerintem legalábbis verhetetlen.