sárkánykor

Éjszaka, álmosan, a „csak egy mentési pontot találjak már ezen a rohadt pályán, és kilépek” állapotában belefutni abba a rettenetességbe, amit a derék szerzők annak idején az orzammari szál végére rejtettek* (a háttérben motyogó őrültekkel, hogy hanghatás is legyen), jaj, na, hát az nem hiányzott. Főleg, mert akkor már láttam, hogy itt bármi van, ébren kell addig maradnom, amíg 1) ezt a történetrészt lezárom 2) felkel a nap, különben ki tudja, miféle borzalmakat fogok álmodni**. Így sem volt valami pihentető az a pár óra, amit reggel átforgolódtam, de te jó ég.  Még most is rosszul vagyok tőle. Ez persze két dolgot jelent, az egyik az, hogy a Dragon Age: Origins írói jó munkát végeztek, a másik, hogy ezek szerint nem nekem való ez a játékozás, én ezt elképzelem, és ezt inkább jobb, ha az ember nem képzeli el. Jó, azt már tudom egy ideje, hogy sosem lennék rendes gamer, engem az egészből csak a történet érdekel, a harc végtelenül untat, és például ha új holmit talál a parti, legalább olyan fontos kérdés, hogy az adott karakter felvenne-e ilyet, mint hogy mik a számszerűsíthető adatok („hmm, ez a darkspawn*** varázslóbot jobb, mint amim eddig volt, igaz, hogy hát valami förtelmes rettenetről szedtem le, de, mi lenne, ha... na ne szórakozzunk már, majd pont ilyen sátáni husángokkal fogok kalimpálni”), és ez milyen amatőrség.

Mindemellett ott van persze a madarat tolláról, embert partijáról is, és meglehetősen furcsa érzés volt, hogy elég volt lecserélnem Morrigant (pedig bírom, nagyon bírom), és hirtelen mindenki mindenben egyetértett, és a négyfős kis társaság maga lett a béke és a boldogság rózsaszín szigete... milyen dolog már, hogy egy játékban ennyire rámennek arra, hogy emberek nem kompatibilisek egymással. Jó, ezt nyilván tudtam előre, ez a játék erről híres, és hát annak idején külsősként én is fordítottam egy csomót Morrigan és Leliana párbeszédeiből (óriási szöveganyaga van ennek a játéknak, több regényre elegendő, szóval elég népes csapat dolgozott rajta), egyes háttér- és történetelemek is tiszták, de azért mégis más volt élőben látni, hogy ennyire erős.

Most kicsit ott tartok, hogy már csak azért akarom végigjátszani az egészet, hogy ne a Deep Roads legyen az utolsó élményem****, és mert (bár azt hiszem, már csak egy olyan történetív lesz, amin dolgoztam, és onnantól nem fognak kisegíteni/bezavarni a különféle emlékfoszlányok) dereng annyira a végéről, hogy akár egy kis napfény is juthat a mérhetetlen veszteségek mellé.

A törpék viszont, argh. De jó, hogy nem törpe karaktert indítottam. Milyen szörnyű dolog lehet orzammari törpének lenni, és abban a sötét gőgben élni, ami átitatja minden gondolatukat.

*hogyan lehet végigcsinálni a Dead Trenches-t azon kívül, hogy az ember fut és fut és fut, és időnként futás közben gyógyít? Mármint biztos van ennél elegánsabb megoldás, csak én nem találtam meg... Bár igazából nagyon örülök, hogy túl vagyok ezen a szálon, és eszem ágában sincs még egyszer nekimennem, csak érdekelne.

**időutazós urban dark fantasy/horror lett belőle, ahol semmi sem tartóztathatta fel a közelgő apokalipszist, bár azt nem értettem, hogy ha a világnak úgyis menthetetlenül és minden szinten vége, akkor miért olyan fontos mindenféle szörnyetegeknek és a középkorból a mai Londonba átzuhant alkimista szobrász-festő-költőknek, hogy még előtte gyorsan végezzenek velem. Igazán tölthették volna valami kellemesebbel és vidámabbal is az utolsó órákat, nem? Tudom, nem lennék jó időutazó reneszánsz polihisztor, ha már ezt sem értem.

***hja, tudom, éjfatty, nem darkspawn, de nyilván angolul játszom.

**** nem csak azért nem lennék Grey Warden, mert szerintük az az igazi, ha az ember élete végét közeledni érezvén lemegy oda, és a gonosz hordáival vívott harcban esik el, ott, de azért ez sem vonzó része a csomagnak. Arról nem is beszélve, hogy nagyon remélem, arra a csavarra, amit pl. Robert Jordan hozott össze a hasonló öngyilkos küldetésre induló, fókuszálni képes aiel férfiakkal, akiket egész jó százalékban elfogtak és sötét varázslatokkal a gonosz oldalára állítottak, csak azért nem emlékszem, mert nem volt képük meghúzni az íróknak, és nem azért, mert elkerülte a figyelmemet... de szóval mind tudjuk, hogy a darkspawnok egy része emberből lesz, nyilván oda kell menni félőrülten, hátha sikerül egészen megőrülni, és a hősi halál helyett valami gonosz varázslat áldozatául esni.