az életem úgy, ahogy van, nagyon érdekes

Nagyjából azzal töltöttem a hetet, hogy felváltva voltam nagyon fáradt és kicsit taknyos, illetve nagyon taknyos és kicsit fáradt. Ezen kívül Nyerw elvitt Rigolettót nézni, nagyon jó volt, hú, hiányzott már, ráadásul a herceg sokkal meggyőzőbb volt, mint amikor legutóbb láttam (ezúttal Ivan Magri énekelte, de sejtéseim szerint Fekete Attilánál, akivel először láttam, szintén csak rövidtávú üzemzavar lehetett, hogy néha inkább lemódosította a legmagasabb hangokat) (hé! Don Carlosként teljesen lenyűgözött), és Gilda (Venera Gimadieva) bájosabb. A produkció ugyanaz, díszletestül hozták át az Operából az Erkelbe, jól állt neki ez a környezet is.


Szombaton valahogy egész délután az volt az érzésem, hogy ha nagyon erősen összpontosítok, egyszerűen vissza fogok esni a múltba, azt viszonylag hamar eldöntöttem, hogy nagyjából mikorra kéne, aztán inkább elmentem enni, gondoltam, az hátha jót tesz. Később átmentem a könyvesboltba, leellenőriztem, hogy megvan még a Heaney kötet, aztán kiballagtam a szemerkélő hóesésbe, és rájöttem, hogy mik a terveim a titkos blogomra nézve (igazából ez a titkos blogom).