Eltelt, voltak teljesen jó részei, mostanában nem vagyok olyan átütően alkalmas a társasági életre, vagy nem tudom, néha túl sok gondolat van a fejemben, és igazából nem köt le egyik sem.
Karácsony előtt még gyorsan ellátogattunk a skót étterembe, és kipróbáltuk, milyen a Laphroaig Quarter Cask (egyszer egy évben; nagyon megugrottak ám az árak), hát, finom. Aztán Szenteste a család egyik felével, másnap a család másik felével ettünk nagyot, a család harmadik fele az Alpokban síelt.
Az eredetileg tervezett általános karácsonyi ajándékkal (nem, nem a naptár volt az, bár igazából azt is annak szántam) kicsit meg vagyok lőve, akadnak bizonyos szempontok, amikből úgymond alkotói válságban téblábolok egy ideje, és valakinek oda akartam adni két bögrét, de nem emlékszem rá, ki volt az. Nem baj, nem romlik meg, vagy ha mégis, akkor olyan alapvető gondok vannak a világgal, hogy azt két összeillő bögre nem oldja meg.
A karácsonyi szünetre kaptam három bekezdésnyi Pessoa idézetet portugálul, és néhány praktikus tanácsot egyes portugál rendhagyó igék kapcsán, azt hiszem, furcsa ismerőseim vannak. De majd nekidurálom magam, és mindent megtudok arról, hogy az öreg Fernando hazája az anyanyelve volt. Szép gondolat, csak ne az jutna róla eszembe, hogy ebben már régóta legalább félig emigráns vagyok, és szeretem lakni olykor az angolt is, bús understatement-estől.
Ó jaj, ó jaj, verseket kéne olvasni, ha nem zavarna, hogy a felét sem értem, legfeljebb szeretem.
Egyébként gyanús, hogy kettős fronthatás lehet, mert nagyon fáj a fejem és egész nap alszom, hah, lassan olyan leszek, mint az időjós levelibéka, csak nincs kis létrám, és remélem, a békák nem szenvednek ilyen cefetül.
