Meg volt még ez is, amire igazából nem vagyok büszke, mert ún.
rebelkedtem, pedig igazán megpróbáltam tisztességes wrimóként* tolni a dolgot, csak nem ment. Szóval nem a a felírt és megtervezett történetet vittem, hanem írtam én mindenhez, ami csak eszembe jutott, hogy meglegyen a napi adag. Ez úgy nagyjából hét régóta futó történetet jelentett, plusz amivel regisztráltam, ezek mind nem jó történetek, csak olyasmik, amiket mesélgetek magamnak, mint babázás közben a gyerekek. Mivel közben folyamatosan és eposzi mennyiségeket fordítottam mellette angolra, annyit azért megtanultam belőle, hogy mi az, amiben máshogy használom az angolt, ha írok, mint ha fordítok, és mi az amiben máshogy írok angolul és magyarul, és bizony, ezek számos és sok dolgok, de hát mivel a történeteimnek se füle, se farka, se ép keze vagy lába nincsen, igazából tökmindegy. Egyébként az írás terjedelmi része most nem tűnt olyan durvának, mert augusztus közepe óta próbálok napi rendszerességgel írni, és a leadási hajszákat leszámítva ez nagyjából megy is, kb. a napi nanowrimo-adag felét kitevő, ötezer leütéses átlaggal (a cikkeket, kommenteket és emaileket nem számítom bele, bár néha nagy a kísértés, de a verseket pl. igen, és a kósza párbeszéd-töredékeket is). Szóval ilyen edzés mellett nem tűnt annyira elképesztően sokkal többnek a nap 1667 szó (kb. tízezer leütés, attól függően, hogy az angol vagy a magyar szöveg több benne), csak ahhoz voltam fáradt, hogy egy történetet kézben tudjak tartani, ahhoz le kellett volna ülnöm, korrigálni a cselekményt, felvázolni a jeleneteket, és na, erre már nem volt erőm, azt bizony elvitte a gyökérkezelés és a fordítás.
*A NaNoWriMo, azaz a National Novel Writing Month egy olyan amerikai kezdeményezés, mely során a résztvevők november harminc napja alatt írnak egy legalább ötvenezer szó hosszú (ez magyarul valamivel több, mint háromszázhúszezer leütés, nyolc szerzői ív, százhatvan-száznyolcvan átlagos könyvoldal) regényt, jobban mondva, nyersváltozatot, amiből aztán jó eséllyel lehet csiszolni egy regényt. Egy ilyen kézirat az esetek túlnyomó részében nem kiadható, viszont ha valaki komolyan akar írni, rengeteget lehet tanulni egy-egy ilyen nekilódulásból (és a gyakorlás csiszolja a stílust) (az olvasás jobban, de azért a gyakorlás is keményen). A wrimo az az ember, aki részt vesz ezen az őrületen. A magyar wrimók, legalábbis akikkel találkoztam, mind nagyon kedves és aranyos emberek, és részint azért vágok neki már évek óta az egésznek, mert annyira szeretetreméltóak.
