Sullivan és White urak

A heti kimenőmet azzal töltöttem, hogy elmentem, és megnéztem Sullivan és White urak aktuális koncertjét, mondjuk oké, hogy most már számon tartom a heti kimenőmet a sok munka miatt, de előtte egész nap a legótvarabb másnaposság tüneteivel fetrengtem (mitől?), szóval hatékonyabb lett volna aznap nem döglődni, de két este elmenni bárhová, hát mindegy. Nem én választottam a fejfájást.

Justin Sullivan és Dean White amúgy a New Model Army kötelékében tevékenykednek, meg néha kettesben turnézgatnak, mert nekik ez jó, és én megértem őket. Turnézgatni valószínűleg iszonyú fárasztó, de azért iszonyú jó lehet, mindegy, úgysem fogok turnézni soha, szóval ezt csak így kívülállóként gondolom, mármint hogy nem a turnébuszban zötyögni jó, hanem koncertezni, adjatok nekem Algoflexet MOST, vagy inkább ne, mert akkor már rosszul leszek.

Szóval elmentem, arra számítottam, hogy ott lesz egy csomó ismerősöm, ehelyett csak rám borítottak fél korsó sört, és a maradékkal már leültem egy sarokba olyanokat jegyzetelni, hogy "de miért nem jön rá, hogy a két sárkány rokon?", erre meg én nem jöttem rá, de azt hiszem, azért nem, mert eszébe sem jut. Aztán azért találkoztam ismerőssel is, akivel megbeszéltük, hogy mi a helyzet Az Idő Kerekével (forog) aztán elkezdődött a koncert.



Nahát és én hülye voltam, mert mióta rájöttem, hogy a fényképezőgépem egész jó audiót csinál, azóta ha úgy érzem, hogy nem vernek meg érte azonnal, felveszek számokat, hah, és csak arra nem számítottam, hogy. Hogy ez tényleg jól vesz fel hangokat, ami azzal jár, hogy oké, hogy én magamtól elfelé tartottam, és fel, és hogy volt ám ott hangosítás, de akkor is tök tisztán belehallatszik, hogy ott dünnyögök! Ááááááá. A számok egy részénél baromi zavaróan. Pedig én totál kiszűrhetetlennek gondoltam. De hát most historikusan meg van örökítve, hogy a hangommal elrontok egy tök ritkán játszott számot, és ez dráma, miért csináltam én ilyet, ahelyett, hogy nem rontottam volna el?

Nahát.

Koncert után persze aztán összetalálkoztam emberekkel, régiekkel és újakkal, és söröztünk, és ÁLLAT volt, három és fél sör után még Justinból is valahogy kizsaroltam egy baráti ölelést (én csak annyit mondtam, hogy jó volt a koncert, mire megkérdezte, hogy én most tényleg csak ennyit akarok mondani, mire mondtam, hogy mégis, mit kéne, erre emlékeim szerint elröhögte magát, és megölelt, de most komolyan, buta vagyok én ahhoz, hogy embereknek mondjak dolgokat, ezen kívül cinikus és öreg, és nem segített a sör sem), és még az is jó volt, amikor az Erős Nők egymásra találva nem értették, hogy a férfiak miért félnek tőlük, ami szerintem nem igaz, a férfiak nem félnek semmitől, csak a náthától és a kopaszodástól, a világ többi veszedelme legfeljebb egyénre szabva nem érdekli őket.

Aztán indulás előtt ráhagyományoztam a szomszéd asztalra a gazdátlanul nálunk hányódó porcelánszín rózsát (ööö, miért is? Annyi sör után jó ötletnek tűnt), mire majdnem megpróbált velem tangózni az asztaltársaság egyik tagja, de mivel egyikünk sem tudott, ezért inkább kölcsönös bocsánatkérés és röhögés után elindultunk haza.

És az a legfurcsább az egészben, hogy másnap bezzeg nem voltam másnapos, szerintem a másnaposságom időutazott, egy napot vissza, furcsa dolog ez az élet.