kávéban oldódó költészet

Be kell vallanom, hogy a vasárnap estém aztán odáig fajult, hogy éjfélkor verset írtam az ablakban ülve, a Sors persze azért korrigálta ezt a hibát, mert másnap fél liter kávét öntöttem a füzetembe, és a vízálló tinta ezt azért nem állta mégsem. A hétfőt ezen kívül is a dögrovás jellemezte, és hogy képeket szerkesztettem, mert épp ahhoz volt csak valamennyi eszem. De teljesen jó volt, mert az emberek szerették a képeimet, és az mindig jó, ugye.

Még másnap is szerették a képeimet, különösen, hogy akkor egy régi rajzzal még külön kerestem is a népszerűséget (néha kell az a nyúlnak is, na), bár azt azért meglepődve vettem tudomásul, hogy ami szerintem a kellemes izgalommal teli nyári este fekete-fehérben, az másokban lovecraft-i képzeteket ébreszt - persze megszokhattam volna, ha már a kedvenc tengeri szigetes képemre Impatient annak idején elmerengve annyit mondott, hogy "sosem láttam még ilyen szép ábrázolását az agydaganatnak" (illetve Búvárzenekar is rettegett az egyik virágtól, mert meg akarja enni... pedig nem is). Aztán azért tisztáztuk, hogy az öreg féltőkehal, Lovecraft írt lírai álmokról is, és ez jutott a néző eszébe, nem valami csápos rettenet.

Roppant izgalmas dolgok történnek az én életemben, azt hiszem.