Sosem fogom megérteni a büdös köztéri vécék belső ajtajára felvésett „Laureen was here” feliratokat… én is jártam itt, basszus, de nem ez volt a látogatásom csúcspontja.
macskakaparás a helyszínről
Péntek volt az utolsó nap, hogy bevonatoztam Párizsba, és kísértésbe estem, hogy ha már egy városban vagyok egy Comic Connal, elmenjek, ahogy azt minden rendes geeknek tennie kéne; aztán még vonaton szembetalálkoztam a cicafüles kamaszlányokkal, és visítottak, és arra gondoltam, hogy NEM. Beszélek amúgy sem franciául, és én mindig is egy másik szöglete voltam a geeknek. Ehelyett elmentem csavarogni, a Madelaine lépcsőjén ettem a croissant-t és ittam a papírpoharas kávét, aztán elindultam azzal a céllal, hogy ne menjek semerre, és egészen hihetetlen kis tereket fedeztem fel, szobrokkal, virágokkal, templomokkal, és a templomlépcsőn ebédelő irodistákkal.
Később elkeveredtem a Tuilleriákba telepített vidámparkba, ahol egyrészt eltört az ízlésem, másrészt kulturális sokkot kaptam, amikor felfedeztem, hogy óvodáskorom nagy hőse, Barbapapa voltaképp Vattacukor úr, és ezt nekem most kell megtudnom, ráadásul a Hello Kitty on a bike életkép mellett. Gondolkoztam azon, hogy bánatomban felülök egy körhintára, aztán rájöttem, hogy kellemetlen lenne cifrán körberókázni Párizs leghíresebb látványosságait, így csak egy padra telepedtem le, hogy rozét fogyasszak szendviccsel.
Ezután vidám félórát töltöttem azzal, hogy a Notre Dame mögötti hídon fényképeztem a lakatokat, és a lakat helyett oda aggatott tárgyakat, pl. szeretetteljesen egymáshoz csomózott, két tampon, darab szigszalag, fél pár térdharisnya.
És aztán elballagtam haza.
