Mivel pénteken benn, Párizsban nem kaptam ananászt, márpedig én megálmodtam, hogy nekem ananászt kell most a hús mellé-alá tettem, elmentem helyben is vásárolni, természetesen nem volt ananász, csak a zöldségesnél, akivel
beszélni kellett, és aki ennek megfelelően rögtön levonta a következtetést, hogy német vagyok, mert fehér ember, aki nem beszélni franszia, az nyilván csak német lehet. Viszont szert tettem ananászra, és főztem, vagy sütöttem, határeset. És kacsákat is fényképeztem, és nekiláttam csomagolni is, és aztán hazaérkezett a család, és elmentünk nagy, véres steakeket enni, mert a jó steaknek az a dolga, hogy nagy is legyen és véres is.
Másnap indulás előtt még kirándultunk a környék számolhatatlan kastélyainak egyikéhez, szép volt, pacik is voltak, de az utolsó délelőtt már mindig olyan szomorú, akkor is, ha vannak pacik. Teszteltük még az ananászt (és tényleg azt adtak el nekem, még ha németnek is néztek mellé), aztán pedig már a hazaút következett, és ezúttal nem történt semmi izgalmas, azt leszámítva, hogy a CDG-n sikerült csatlakoznom az ingyen wifire (és láttam, hogy velem már megint senki nem levelezett) (hála az égnek).
