Amikor már kicsit megapadnak a kívánságok és az ajándékok és a vicces dolgok, és az emberre rátelepszik a KOR. De igazából az is lehet, hogy csak a határidők tudata, és ez az egész nem is születésnap utáni, hanem határidők közti depresszió.
Úgy tűnik, mostanában hatnak rám az olvasmányélményeim, most például egészen tizenhat éveshez méltóan hisztériázom azon, hogy bezzeg X és Y nem köszöntött fel a facebookon (szerintem mondjuk inkább az a csoda, hogy tavaly megtették), illetve hogy Z pedig igen, és egyáltalán, Z honnan került elő, és miért, és pont, amikor azt hittem, kezdem már érteni az embereket. Z amúgy tényleg mérhetetlenül idegesít, mert nem értem, és számomra az rémségesen rettenetes, ha valamit nem értek, komolyan, megőrülök. Ha legalább bántana a dolog, de nem, csak idegesít, idegesít, hogy miért nem értem. Buta-e vagyok. (Majd megkérdem valamely férfiismerősömet tömény alkoholok ködében, de szerintem ők sem fogják érteni, és akkor együtt leszünk buták-e.)
Egyébként ha jól nézem, tényleg nem írtam arról az iszonyú megrázó élményről, hogy két és fél hete egyszere csak hirtelen meghalt a szomszédom, épp lelkesen sminkeltem, hogy elmenjek otthonról, amikor kétségbeesetten becsengetett a n agyjából velem egyidős, épp könyökig begipszelt lánya, hogy a mesterséges lélegeztetéssel hogy állok, aztán mire fél perccel később találtunk egy szomszédot, aki állt vele valahogy, már a mentők is kinn voltak. De hiába. Olyan rendes ember volt, tényleg, amikor tavaly kizártam, még kávét és palacsintát is adott, nem csak azt engedte meg, hogy telefonáljak tőlük, és néha beszélgettünk valami keveset is, amikor épp találkoztuink a folyosón, és tényleg olyan jó ember volt. Nagyon megrázott ez az egész, és rettenetesen sajnálom a lányát, borzalmas lehet szegénynek.
Nyilván részint azért csak most írok róla és azért ennyire mintegy mellékesen, mert teljesen nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel, tele van nagyon szomorú és végleges dolgokkal, és izé, én ilyenkor legfeljebb Verdit hallgatok, de civilizáltan megnyilvánulni nem tudok úgysem.
Sört kéne inni most. Attól sosem lesz költői hangulata az embernek.
