Másnap ugyanide tértünk vissza az alaptáborozós alaptársasággal, pompásan beszélgettünk, és csak amikor féltávon elmentünk AnnGellel palacsintázni és sörért, akkor sikerült egy lépcsőfokba akasztanom és alaposan megtekernem az egyik lábfejemet, ami azóta nem teljesen előírásszerű (egészen furcsán sántítok). De azért jó volt így is, igazi giccses naplemente, spanyol vörösbor, lépcsőn interjút gépelő újságíró, és közben szinte úgy apadt a Duna, mintha kihúzták volna valahol a dugót. Amikor leültünk, még lábszárközépig érhetett, de a második sör vége felé már száraz lábbal át lehetett volna gyalogolni a következő lépcsősorig. Srakkerrel a lépcsőn ülve közös kedvenc webcomicjainkról spekuláltunk, meleg volt, virág- és vízillat, sós mogyoró, a vízen valószerűtlenül szóródó fények. Jó.
Az a fajta könnyed és mindent átmosó jó, amitől jók a barátok, a nyarak, az élet.
(Nagyobb és több kép itt.)
