Beigazolódott, hogy tényleg képes vagyok személyi és jövedelmes adót bevallani, fillérre pontosan. Eddig ez olyan titokzatos és rettenetes dolognak tűnt, de most legyőztem. Tudom, persze, hogy ez még nem atomfizika, de évtizedek óta nem használtam az agyam matematikusabb féltekéjét, úgyhogy most diadalittas vagyok (ha már mástól nem ittasodhatok meg, ugye...)!!!Megjegyzem, biztos kevesen szerették még annyira az APEH-et, mint én ezért az átutalásért; komolyan megtriplázta a pillanatnyilag rendelkezésemre álló anyagi forrásokat! Szinte már tejet is vehetnék a kenyerem mellé, ha bármelyiket is fogyaszthatnám épp, így majd veszek paradicsomot a cukkinihez.
A múltkor próbáltam sajttal borított zöldségeket párolni a sütőben (a főzőlapjaimban nem bízom, csak a sütőmben), és sikerült olyan isteni, sűrű, ízletes minestronét alkotnom, hogy magam sem hittem el! Életemben először készítek levest, és azt is sütöm - jellemző, hogy még ezt sem tudom szabályosan.
Aztán elmentem és néztem filmet is, terítékre került az Egyszer , azaz Once . Már a kritikák alapján meg akartam nézni, elvégre Dublinban játszódik, és akkor már az a minimum, hogy csendben szipogok, hogy ah, és akkor, és... természetesen szinte kivétel nélkül csak olyan részleteket ismertem fel, amihez rossz emlékeim kötődnek, szóval. Aztán őrült szerb levelezőtársnőm darabonként átküldte a teljes filmzenét, és naponta megkérdezte, hogy láttam-e már, úgyhogy elmentem megnézni.
Tetszett. Nagyjából még életszerű is, mármint ilyen helyzetek és emberek tényleg vannak, jó, amikor banki kölcsönt ügyintéző öltöny előkapja akusztikus gitárját, és az iroda közepén zeneileg kinyilatkoztat, az egy kicsit meredek, de hát ezek írek, ezeknél még az is simán megeshet; és szinte éreztem a huzatot a szobákban, és rájöttem, hogy például egyáltalán nem biztos, hogy szeretnék Dublinba költözni, mert ott ilyen helyeken laknak az emberek, és az nekem már filmvásznon is kopár. Mindegy. A film kedves és aranyos, ártatlan és jóindulatú, és aki a manapság (sokadjára) divatos akusztikusba hajló rockzenéket szereti (ilyen nyúl vagyok például én is), annak a zene is tetszeni fog.
(Az minden általam olvasott magyar kritikából kimaradt, hogy a férfi főszereplő, Glen Hansard az íreknél igencsak népszerű, de világszerte nem annyira ismert The Frames frontembere. És az úgy volt, hogy amikor először voltunk Dublinban, a finn lánnyal és Asztrogóttal elmentünk az egyik hideg és esős napon kávézni reggel, és a kávézóban valami jóféle zene ment, és hosszas töprengés után megkérdeztem a pultost, mert én ám nagyon félek ilyeneket megkérdezni, de akkor mégis megtettem, hogy mi ez, és a pultos mondta, hogy ő azt ám nem tudja, ott az a kapucnis, hátizsákos elkövető, ő rakatta be. És akkor én egy vadidegen országban oda mertem menni egy kapucnis, hátizsákos elkövetőhöz!!! Kérdezősködni, mire ő erős dublini tájszólásban válaszolt valami érthetetlent, majd szerencsére meglóbált előttem egy lemezborítót is, és akkor úgy döntöttem, hogy ilyet venni fogok. Vettem is egyet, azóta sosem volt rá pénzem és érkezésem, hogy kettőt is vegyek, de a Perfect Opening Line , az például tényleg tökéletes, és ott van, ahol annak lennie kell. De tényleg.)
Mivel persze én véres drámára és iszonyatos indulatokra vagyok huzalozva, az In Bruges nagyobb hatással volt rám, és 2008-nak fel kell kötnie a következő hat és fél hónapban azt a gatyát, hogy az Elah völgyében -t lenyomja. De azért ezt is érdemes megnézni.
