Valójában még élek, sőt. Csak időm nincs, vagy ha van, akkor bambulással töltöm, főzéssel, és úgy általában, gondolkozáson kívüli tevékenységekkel (például munkával, igen).Egy hete már, hogy Brainoizzal a Dunaparton söröztünk az orkánerejű szélben, és láttunk leszakadt galambszárnyat is, és egyszerre sóhajtottunk föl, hogy ah, ilyenkor nincs nálunk fényképezőgép, és a Korzón tényleg ork vécés-személyzet volt, de aztán nem mertem harsány "throm-ka, old hag" -gel köszönni, cserébe viszont túléltem a küldetés ezen részét is. Szombaton Búvárzenekaráknél söröz... ásványvizeztem, míg a többiek söröztek, és ez kicsit szomorú volt, de most két hónapig így lesz. Sem alkohol, sem lágy kenyér, de még csak csokiszirupos cappuccino sem, ah, mily igen szörnyű a sors; így jár, aki egy év alatt hat könnyed anti-biotikum kúrát dönt le, közben megnézi a depresszió határvidékeit, majd közel félmillió forintot veszít. Reméltem, hogy diéta közben legalább majd lefogyok jól, de egyelőre ennek semmi jele: tulajdonképp paradicsomból, cukkiniból és sajtból korlátlanul sok finomságot lehet összeállítani, csak időm lett kevesebb, mert most a félálomban összeöntött reggeli müzli helyett is pirított rozskenyeres csodákat komponálok.
Sikerült megáznom viharban, néztem buta női filmet, találkoztam őrült és kevésbé őrült emberekkel, elfáradtam, pihentem, kitaláltam, hogy ifjúsági fantasztikus regényt írok, vagy mégsem, káosz-sárkány-tündért rajzolok, vagy mégis (ajándékba, de én már a vázlatától rosszul vagyok; lehet, hogy mégis szamócapálinkát kap helyette a születésnapos), az idő nem tudja eldönteni, hogy hideg van-e vagy meleg, és én sem, hogy most akkor
hogyan
és mit
de a dolgok rendje, hogy feltétlenül tovább.
