a katódprédikátor megosztja az észt(mit lessünk ez az ég madaraitól a megtollasodás mellett)

És akkor annyira rossz kedvem volt, hogy bemásztam az asztal alá egy üveg Jamesonnal, és addig énekeltem, amíg vissza nem tért az életkedvem. És vissza is tért, pedig előtte két nap olvasás és alvás és virágzó fák közt sétálás, füvön ülés és rigóhallgatás után sem. Pedig a Jamesonból igazán nem fogyott sok.

Utána ki is másztam az asztal alól, és másfél köbméter rendet raktam.

Azt üzenném hát mindenkinek, hogy énekeljen napi fél órát, ettől egyrészt jókedve lesz, másrészt jó hangja is, klinikailag igazolt tény; azt nem ígérhetem, hogy a rendrakási szokásokra is áldásos hatással van, de egy próbát megér.

Egyébként pedig érintsétek meg a képernyőt.

tavasz van és virágok is

Nem vagyok valami összeszedett mostanában, ellenben éhes annál inkább, nagyjából mindig és kecskesajtra. Fényképeztem rengeteg virágzó fát a Margit híd budai hídfőjénél, ez is csak azt igazolja, hogy még a világ legrondább csücskeiben is meglepően sok szépség akad. Persze nem csak a fák közt rendszeresített hajléktalanok néztek hülyének, hogy mit törlök egy fényképezőgépet az ágakba, de hogy is érthetné meg ezt akárki, ez kérem művészet. Vagy csak egyszerű mohóság, hogy nem hagyhatom csak úgy elmúlni ezeket a színeket, igenis haza kell vinnem (egész fákat meg csak nem áshatok ki, és be sem férnének a teherliftbe).

Szombaton látogatóban voltam Mételyéknél, és Wilhelm valóban a mosógépben szeret aludni, ahányszor a fürdőben jártam kezet mosni, mindig lesújtóan nézett rám, hogy megzavartam. Drótsáska és Srakker szóviccekkel bántottak minket, igaz, közben azért a jótékonyság jegyében egyikük egy fél üveg whiskyt, másikuk egy fél üveg tequilát is örökbe fogadott.

A Tor háza táján ezúttal S. C. Butler Reiffein's Choice -a volt terítéken; igen kellemes fantasy trilógia-nyitó, egyszer még elolvasom a folytatásait is (csak hát a harmadik kötet még meg sem jelent). Vannak benne törpék és alakváltó medvék, három kiskamasz és persze ha már fantasy, akkor nyilván újjáéledő Gonosz is. Engem - magam sem tudom miért, és lehet, hogy alaptalanul - leginkább C. S. Lewis Az Ezüsttrón   című ötöd-Narniájára emlékeztet, már ha az hosszabb, részletesebb és izgalmasabb lenne. Pedig nekem így is az a kedvenc kötetem Narnia összes Krónikái közül. A harcias fókanépek jópofák, Redburr, a haspók alakváltó tulajdonképp jól ábrázolja, hogy valami hiába emberforma olykor és hiába beszél, attól még nem ember (hanem személy szerint elsősorban medve, és úgy is viselkedik) (ebben a minőségében persze alapvető germán elem is, de ezt nem emelik ki a könyvben, szép is lenne), de a törpék, hát a törpék, igen, a törpék vettek le a lábamról. Sosem voltak még ennyire és épp így ógermánok. Az ógermánok persze sosem képzeltek volna nekik a Semmi fölött fejjel lefelé függő, földmélyi városokat, pedig Issinlough-t elgondolni is gyönyörű.

Ha csak a saját, hirtelen meghosszult kívánságlistámat nézem, ez az akció nagyon be fog jönni a Tornak.

Ezen kívül megnéztem a Good Night, and Good Luck -ot is, a történet és a mondanivaló kiszámítható, de így is roppant kellemes és elegáns film - persze kérdés, hogy színesben is ilyen hatásos lenne, talán igen, de érdekes, hogy már a tempó is mennyire másnak tűnik csak attól, hogy fekete-fehér. Egyébként senki ne nézze meg, aki nemrégiben szokott le a dohányzásról, olyan szuggesztíven cigarettáznak benne, hogy még nekem is kedvem támadt rágyújtani, pedig én attól mindig rosszul leszek.

alvás, olvasás

Nem történik amúgy semmi sem. Alszom sokat és dolgozom keveset. Fordítva nyilván jobb lenne, de így sem rossz, legalábbis amíg az Aknakereső marad a legbonyolultabb játék a gépemen, és hetente csak egy új regényt olvasok el munka helyett.

A Tor még mindig jól áll. Az elmúlt másfél hónapban hat könyvet olvastam el, ebből egy sem volt, ami kifejezetten nem tetszett, bár Tobias Buckell Crystal Rain -je nem is tetszett kifejezetten, és David Drake Lord of the Isles -ja is legfeljebb egynek volt jó az ezerkötetes fantasy közhely kategóriában; ugyanebben a stílusban Jane Lindskold köröket vert rá a Through Wolf's Eyes -zal, egyszer majd meg fogom szerezni a többi kötetet is (van benne farkasok nevelte emberkölyök, úgyhogy engem, mint tisztességes Maugli rajongót, kilóra megvett). Harry Turtledove The Disunited States of America -ja pedig igen kellemes, alternatív történelemmel egybekötött, klasszikus science fiction - már attól eltekintve, nekem úgy tűnt, hogy az alternatív történelem, a kicsit Bradbury-t idéző, klaszikus sci-fi hangulat, de még a címben gondosan előre ellőtt, szép, nagy Egyesületlen Amerikai Államok sem igazán lép ki a díszlet kategóriából.

És amúgy alszom sokat. Igen.

és van egy kész bocim, bár nem tökéletes

megint csak eltelt egy hét

Péntek este jutottam el arra a pontra, hogy a legszívesebben azt mondtam volna, hogy "vááááááááá" , csak mindezt valakinek a vállába kapaszkodva, sírós hangon. És igazából nem volt a közelben senki sem, aki ilyen szörnyű sorsot érdemelt, úgyhogy inkább költői megfigyeléseket jegyzeteltem a holdról és a fákról. Később megérkezett a villamos, és telefonon is hívtak - bár ettől mind nem múlt el a vinnyoghatnékom, legfeljebb a kortárs költészet lett pár gyöngyszemmel szegényebb.

Aztán Búvárzenekar (épp ő, nohát, ez teljesen meglepett; eddig mindig úgy tűnt, hogy ő különösen képes a történet feszültségét a történelmi adatok fölé rendelni) (én is képes vagyok rá, szó se róla) kifogásolta a 300   történelmi hűségét, amiről az eszembe jutott ez a Perry Bible Fellowship kép, egyébként ha valaki szereti a depresszív, beteg, de olykor kifejezetten költői vicceseket, akkor érdemes böngészni a PBF gyöngyszemei között. Ezt például Bradbury is megirigyelhette volna (bár mintha konkrétan írt is volna hasonlót).

Szintúgy jut eszembe, kiderült, hogy úgy 8-9 éve (sok vörösbor és idegeskedés után) olyan sűrűn használtam a "konkrétan"   kifejezést, hogy teljes négyfős társaságunk névadó... öö... izé... szentségtelensége lettem. Konkrétan   nem emlékszem rá, de teljesen reális - jellemző, hogy azóta már sokkal kevesebbet használom ezt a szót, azt hiszem, már nem vagyok olyan biztos a világban, és hogy konkrétan   tudom, mi történik körülöttem.

Egyébként Faith No More megy a rádióban, és családi hét volt, és nagyon jó. Különféle fehér kutyákkal lehetett játszani, a kisebbik már nem férne bele egy tenyerembe, csak kettőbe, a nagyobbik pedig szemléltette, hogy ha nem hátráltatná a póráz, kutyák közt hogyan nézne ki a vendetta. Voltunk a nagyszüleimnél, főztünk és ettünk, boroztunk és ültettünk, sétáltunk és pálinkáztunk, és kaptam Ovomaltine-t és szárított mogyoróhagymát, de ígérem, nem fogom ugyanabba az ételbe keverni őket.

Családon kívül pizzáztunk és söröztünk is, néha nyűgös voltam, máskor simán belealudtam a beszélgetésbe, de hát egész héten rémálmaim voltak, és a kérdéses napon beiktattam egy börleszkbe illő délelőtti rendezkedést (végül is csak a porszívómat, az ágyamat, egy képkeretet, egy könyvespolcot és a számítógépemet semmisítettem meg kis híján), úgyhogy még csak nem is meglepő. Persze jó lenne most már lassan egy (negyed) éjszakát végigaludni, és rájönni, hogy mitől rettegek ennyire - már persze azon kívül, hogy nyomaszt, hogy hol a pénzem, és mikor érkezik már. De ezen butaság rettegni, és én tudom is, szóval abbahagyhatnám a rémálmodást.

újra az élők sorában, és/vagy

Másfél hete találtam egy Nouvelle Vague lemezt idehaza, és lelkesen félholtra hallgattam, és milyen dolog az, hogy utána az első koncertadás, amit véletlenül elcsíptem a Petőfi rádión, egy Nouvelle Vague koncert volt? Nincsenek véletlenek. (És most azt a nincs-véletlent várom, amikor Nagy Boldogság áll a házhoz. Hozhat rózsacsokrot, de bonbon helyett inkább egy jó vörösboros marhapörköltet kérek.)

Olyan hosszú ideje hajráztam már ezzel a könyvvel, hogy közben megint hosszú körmöm nőtt, és ilyenkor, ha fáradtan meg akarom igazítani a szemüvegem, mindig leszántok egy darabot az államból is. De: egyszer minden hajrának vége szakad, annak is, amit már a teknős és a nyúl versenyfutása, meg a fraktálok és egyéb rettenetek miatt végtelennek éreztem. Kezdett meggyőződésemé válni, hogy amikor alszom, a kis manók láthatalan betűket írnak a könyvbe, mert különben kizárt dolog, hogy még mindig nincs vége; készítettem ki nekik csokit és whiskey-t, de ezek Norbi Update manók lehettek, és csak még több láthatatlan betűt írtak másnapra a fordítandó adagba. Mással nem tudom megmagyarázni, hogy minél többet dolgoztam, annál lassabban ment. Pedig általában fordítva szokott lenni. Fizikailag is úgy kellene lennie.

Kikapcsolódésképp azon idegeskedtem, hogy mikor fizetik már ki a december-januári munkámat, és mivel eddig még nem, akkor én majd miből veszek magamnak például bármit? És miért kell nekem kölcsönkenyéren tengődnöm, amikor megdolgoztam azért a pénzért, tehát el is költeném? Az a baj, hogy emiatt egy olyan könyvet leszek kénytelen visszamondani, amit kamaszkorom óta nagyon szeretek, és amit borzasztó szívesen lefordítottam volna. De a magyar rögvalóban még rajongásból sem dolgozom ingyen. Csak majd ha a boltban rajongásból adnak nekem száraz kenyércsücsköt ingyen.

Ezen kívül kikapcsolódásképp rajzoltam, és azzal is haladok, legfeljebb egy-két-három hét, és kész lesz a színes, szélesvásznú csoda - el sem hiszem, ennyit én még rajzzal nem dolgoztam, és nem is fogok. Tavaly nyárról ugyan van egy ennél is nagyobb vázlatom, de ott nem fogok ennyi részletet használni. Például állatot egyet sem, és az nagyon jó lesz, a legutóbb is valaki zsiráfnak nézte szegény szarvastehénkémet. A lovakat szerintem minimum macskának vélte, de arról legalább hallgatott.

Szóval, hogy szavamat ne feledjem, bár már láthatóan elfeledtem: kész! És vége! És evoé! Hip-hip-hurrá! Mondjuk azt nem tudom, hogy kapok-e majd még a kiadótól ezek után valaha könyvet (két hetet csúsztam, és ennyit szöveggel még nem kínlódtam; nem is vagyok rá büszke), és illetve hogy pénzt mikor (ez egy másik kiadó, de róluk már előre tudom, hogy késve fizetnek), de a távoli jövővel és a science fictionnel most nem foglalkozom.

Dolgok, amiket még elfelejtettem, például, hogy lett az endless.hu-n igazi Sanderson ismertetőm, olyan régen, hogy lassan már le is csúszik a nyitóoldalról.

Ezen kívül azt nem felejtettem el, hogy voltunk az unokatestvéremmel sörözni, és szomorú ám, amikor az ember már berúgni is őszinte lelkesedés nélkül, mintegy megszokásból rúg be, aztán őszinte lelkesedés nélkül, mintegy megszokásból viselkedik hülyén, de akkor már hat napja nem beszéltem élő emberrel, szóval. Néha berozsdásodnak ezek a modulok is. És voltam a nővéremnél is, és láttam tévéműsorokat, hhhihetetlen , sosem gondoltam volna, hogy képesek lesznek öt embert mutatni, akik közül Dopeman a legszimpatikusabb.

És annak örömére, hogy D. pár napra hazalátogatott, találkoztam sok-sok emberrel, és ettem vörös curry-t, és ittam búzasört, és hazafelé találkoztam működő, kétütemű Wartburggal, azt hittem, már nincs is olyan.

A konyhám visszahódítása ugyan még mindig megrekedt a sütőnél, de már olyan fejlett dolgokat készítek benne, mint 1) ribizlilekvárral és dióval töltött sült alma 2) pikáns halfilé olajbogyóval és almával, alternatív megoldásként almával, héjában sült krumplival, tejfölös szósszal. A végén még lelkületileg és táplálkozásilag is megegézségesedem.