Ami egyrészt egy csinos torony Glastonbury-ben, tele vannak vele a Sting klippek, és még a legforróbb nyári délutánon is orkán erejű szél tépi, ezt konkrétan tapasztalatból tudom. Viszont pompás kilátás nyílik a tövéből a kockás, dimbes-dombos angol vidékre, ami nyáron tényleg úgy néz ki, mintha piknikezők dobtak volna le a földre egy országnyi takarót.Ezen kívül viszont a Tor nagy kiadója a fantasztikumnak is, és eddig is sok mindenért tartottam őket viszonylag jó fejnek, például, hogy hagyják Brandon Sandersonnak az egész Warbreaker kísérletet; aztán a múltkor olvastam az endless.hu-n, hogy indítottak egy programot, hogy aki regisztrál rá, az ingyen és bérmentve letölthet általuk felajánlott könyveket, és mivel én szeretek olvasni, különösen valótlanságokat, regisztráltam is azon és nyomban.
Szóval és elolvastam Jo Walton Farthing című örökbecsűjét - mindenkinek ajánlom, különösen azoknak, akik szerették volna, ha Orwell és Agatha Christie közös regényt ír. Az lett volna ilyen, csak talán kicsit komorabb. A Farthing egyik hátborzongató tulajdonsága, hogy bármilyen durva dolgok történnek is benne (a szélsőjobboldali hatalomátvétel azért elég durva, még egy fiktív Angliában is), elképesztően könnyed - ebben pedig nagy szerepe van az egyik narrátornak, a fiatal, kicsit szétszórt Lucy Kahn-nak - ő E/1-ben is kellően hebrencs ahhoz, hogy oldja a nagy baljósságokat, akkor is, ha konkrétan az életét fenyegetik.
Aztán elolvastam egy fantasy trilógia első kötetét (Mercedes Lackey & James Mallory: The Outstretched Shadow: The Obsidian Trilogy, Book One ), és ilyen kliséset még soha, de rájöttem, hogy nekem kell egy egyszarvú. Na jó, nem, már hosszabb ideje kínosan érezné magát a közelemben (nem panaszkodom, nem szeretnék az én koromban még mindig gyermekien ártatlan lenni) - de mivel Shalkanról egészen egyértelműen a kicsi, fehér kutya jutott az eszembe, és társadalmilag mégiscsak elfogadottabb jelenség, ha az embert egy westie sétáltatja, mint ha egy egyszarvú, szóval van remény. Van remény, hogy az ember világokos fehérségekkel mászkáljon. Egyébként amilyen klisés a regény, olyan élvezetes, tulajdonképp egy másodpercig sem kell aggódni, hogy itt most kivel mi lesz, de kellemesen bele lehet merülni a varázslóváros vagy a vadon hangulatosan megformált világába.
(A nagy kiadói jófejséghez azért hozzátartozik, hogy a Farthing második része friss, a harmadik csak ősszel érkezik; és a The Obsidian Trilogy is olyan új, hogy még épp csak megjelent a harmadik rész papírfedelesben - szóval azért van egy kis beetető jellege ennek az akciónak. Ami nem baj - kellemes könyvekre inkább etessenek be ingyen, mint hogy találomra vegyek esetleg halálosan rossz könyveket.)
