Aztán persze elmentem sétálni, rengeteg érdekes dolgot láttam, főleg régebben kidőlt, lyukas és színes fákat. Vittem fényképezőgépet is, ez egészen öngyilkos hajlamokat szokott ébreszteni bennem, ilyenkor bemászom és megnézek mindent, amit amúgy sosem. Hátha képen jól mutat. Például a maradék elszáradt ágain lógó kétharmad fenyő, alulról, szélviharban. Mert eszem azért van. Miután lefényképeztem egy fél kidőlt erdőt, rájöttem, hogy de hát most is épp orkán erejű szél van, ezek, amint az épp készült ábrák mutatják, dőlnek, mint a dominó - izé, talán ne a legnagyobb lógó darabok alá álljak. Persze az igazán veszedelmes elemeket az erdészek remélhetőleg leszerelték, és ha valami eddig nem esett le, az miért épp rám pottyanna, de mégis, azért dühös voltam az elővigyázatlan fejemre. Úgyhogy onnantól fogva csak távolról kerülgettem az oldalt elhanyatlott és fejjel leborult fákat.Az időjárás amúgy fantasztikus volt, például tudtam egész sorozat koromsötét napnyugtát fényképezni, majd húsz lépéssel és fél perccel később aranyló délutánt - és nem, nem hinném, hogy időhurokba kerültem, vagy akkor ez az egész március az. Kicsit el is hevertem a tölgymagoncok között, és néztem szemközt a János-hegyet. Aztán amikor már tényleg lement a nap, úgy szakadt rám a sötét, mintha lehúzták volna a rolót; a napsütésben is csepergő eső felerősödött, és rájöttem, hogy igazából az erdőnek csak a szélén, de a viharnak kellős közepén állok, mit csinál ilyenkor az okos nyúl? Végiggondolja, hogy toronyiránt a lejtőn nem jó ötlet, mert 1) már felfelé is sáros volt, azaz 2) lefelé még jobban csúszik 3) különösen esőben 4) és sötétben. De kerüljön, akinek kerülnivalója van, PLACCS, négykézláb, aztán beletörölköztem egy csinosabb fába, majd égnek tárt tenyérrel sétáltam tovább, hátha lemossa az eső a sarat. Le is mosta, esett rendesen. Könyékig feltöltötte a kabátujjamat is. Mert okos, az vagyok. Aztán ahogy ott botorkáltam a nagy kidőlt fenyők között, a sötét erdő köze... szélén, esőben és sárban, hirtelen megint kivilágosodott, és szépen leszökdécseltem a buszig...
...és akkor még nem sejtettem, hogy éjszaka azért lámpafénynél fogok aludni, hátha akkor nem kísértenek álmomban a halott fenyők.
