Pénteken egyébként a masszív fejfájáson kívül azzal keltem fel, hogy most már soha semmi nem lesz rendben, innentől fogva és visszamenőleg jó néhány évre, és egyébként rettenetesen dühös is voltam, csak hát saját magamat még én sem tudom hatékonyan felpofozni - majd indulás helyett ellenőriztem a tükörben, hogy kellően szánalomraméltóan nézek-e ki, és látszik, hogy nem aludtam, de ellenben sokat sírtam, és beteg is vagyok, és aki most engem munkával fog megkörnyékezni, azt összetaknyozom (ilyenkor persze e-mailen érkeznek a feladatok, brrr, és legfeljebb a saját billentyűzetemre zokoghatnék, hogy neheeeheeeeem), és látszott. Aztán beérkeztem és az első amit láttam, az egy "Tapsi rocks" című új téma volt az egyik törzsfórumomban, és hiába tudom, hogy miért kaptam, és hogy azon kívül még mennyiségi körte cider-hez lehetett köze, azért döbbenten néztem jó sokáig, és a mai napig nem vagyok benne biztos, hogy jó vicc volt ez az egész A Bambi és a Sors részéről.
Aztán napközben három leadandó jelentés kutatása közben leállt a net, aztán csak négykor kezdhettem neki a napi munkámnak, aztán háromnegyed hétkor, amikor a háromból kettőt befejeztem, már nagyopn ideges voltam, és minimálisan sem beszédképes, ezt tanúsíthatja bárki, akivel telefonon értekeztem. Ennek örömére és hirtelen felindulásból elmentünk a Holdudvarba, és javarészt teáztam, de aztán megérkeztek A. ismerősei, és eleinte táncolás közben Gyönyörű Csecsemőket néztük vallásos áhítattal (így képzelném el a mediterrán istenségeket), aztán már inkább csak táncoltunk hármasban A.-val és az összetört szívű londoni építésszel, egészen hanjalig, akár Vanilla Ice-ra is.
Ezek után végigaludtam a teljes szombatot, bár este valahogy elvonszoltam magam a körtérig, hogy találkozzam Minden Rénszarvasok Urával, és feleségével, aztán haza is vonszoltam magam, mindeközben kamaszkoromban elkövetett, első befejezett művemet olvastam, és a Mese engem mindig szórakoztat, rettenetes hibái ellenére is. Vasárnap pedig egy teljes családi ebéd és a mellé csapott Forma 1-es futam időtartamára bírtam csak ébren maradni, ez nem igazán sok, ellenben azon kívül tényleg csak aludtam.
Egészen hétfő délig.
Hétfő délben elindultam, és megnéztem hatszázgilliárd képet Dublinról és néztem volna én többet is, persze leginkább élőben, csak úgy nem lehetett. És kaptam igazi 2008-as Jim Fitzpatrick falinaptárat, és gyönyörű, és mindig is mondtam, hogy A Bambi a kedvenc fórumozóm, ugye? Én meg vagyok az ő kedvenc karikásostor dílere. És kaptam ír kocsmadalokkal telizsúfolt CD-t is, és háromlevelű lóherés könyvjelzőt, ezt már mind Sir Abacus, a karikásostor-futár jóságából, és azonnal be is azonosítottam a Fields of Athenry -t, amit azóta szeretek, hogy októberben másfél óra leforgása alatt háromszor is sírógörcsöt kaptam tőle. Igaz, akkor mindentől amúgy is.
Később találkoztam ifjú unokatestvéreimmel, és a Millenárison sötétedett ránk, miközben kakaót, joghurtot és epres-málnás tejsavót ittunk, mert mi tudunk ám élni, kérem szépen. És mert van fájdalom, amire már a legkarcosabb whisky sem hat - arra iszik az ember epres-málnás tejsavót, hogy rájöjjön, eddig nem is volt olyan rossz sora. Nádszálkirálykisasszony unokatestvérem (döbbenetesen vékony és csinos szöszi lány) távozott, öcsém valamivel később érkezett, és azt mondta, hogy a tejsavó nem is olyan rossz, de szerintem csak fáradt volt, mert fél kilenckor fejezte be aznap a munkát Veszprémben, és onnan még csatlakoznia kellett hozzánk. Elballagtunk még a Jégvalami nevű helyre, és én esküszöm, nem tudtam, hogy ott van bármiféle hely, pláne ilyen hangulatos és ekkora. Ott unokatestvéremre rászakadt a fél ismeretségi köre, és egy megfáradt új-zélandi autóstoppos, míg mi öcsémmel megvitattuk a családot, és éjfélkor öregesen eltámolyogtunk haza. Már majdnem tizenkét órája ébren voltam, és ez mostanában veszedelmes rekord.
Egyébként igencsak aggaszt, hogy ennyire le tudtam fáradni, anélkül, hogy éreztem volna - jó, persze, azt tudtam, hogy kimerült vagyok, de hogy közel négy napig felkelni is alig bírjak, az már túlzás. Inni még most sem merek, pedig ma már csak négy óra ébrenlét után fájdult meg a fejem, nem akkor, amikor felemeltem a párnáról. És most jön a Sziget. És dolgoznom kellene. És hogy a fenébe hoztam én ezt össze?
Szóval kedden javarészt ezen morfondíroztam, és próbáltam alapvető ügyeket intézni, nem sok sikerrel, az átlag OTP fiók például nincsen felkészülve az euró fogadására, el is kámpicsorodtam, de aztán kiderült, hogy itt világmegváltó tervek szövődnek, nagy dolgok vannak készülőben énkörülöttem, de óvatosan már csak akkor hiszek el bármit is, ha legalább három évvel elmúlt. Vagy inkább öttel, hogy biztonságosan el is évüljön.
És aztán sírdogáltam, ami jó, mert ez azt jelenti, hogy tudok sírni, és ez az elmúlt hónapokban nem nagyon sikerült - néha, sok barackpálinka után talán már 2x6 könycseppet is sikerült kipréselnem a két szép szememből, és egészen biztos voltam benne, hogy felrobban a fejem a feszültségtől. De tegnap már összefüggő öt perceket pityeregtem, és magam sem hinném, hogy ennek örülni kellene, ha nem tapasztalnám meg olyan élesen.
Aztán rajzoltam, és egyre bonyolódik a kép, bár nem lesz kész időre, és amúgy is minek; de azért egy rajzra rákeverni a Rider-Waite tarot-t és Jonathan Strange alteregóját (nem annak indult, de nem tudok embert rajzolni, mondtam már?), szóval az már valami.
Viszont örvénybe örvénylő képeket rajzolni az éjszaka kellős közepén, erős NeoCitranos befolyásoltság alatt, nahát, az veszélyes, utána például álmomban spirálban zuhantam megállás nélkül, és nem valami kényelmes. "The centre cannot hold" , motyogtam magamban, és arra gondoltam, hogy bár Yeats-nek lenne igaza, és végre beleeshetnék a dolgok közepébe, mert ez az orbitális, örök szabadesés rohadt fárasztó. Különösen, hogy egy szúnyog is ideszabadult mellé, és csíp, én meg nem tudok annyira felébredni, hogy agyonverjem.
Aztán negyed ötkor meguntam, és felkeltem, és nekiláttam rendet rakni és szennyest szortírozni - igaz, rend az nem lett, de háromnegyed nyolckor diadalittasan felporszívóztam néhány halott növény utolsó maradványait, elégedetten arrébb toltam egy köbméter szemetet, egy köbméter selejt ruhát, bekapcsoltam egy mosást, és visszaájultam az ágyba. És még így is csak a kidobandó holmi töredékétől szabadultam meg, van például egy igazi modern kalitkám etetőkkel, ülőrudakkal, fürdővel-tükrökkel-játékokkal, és nincs szívem megválni tőle, bár nem hinném, hogy az elkövetkezendő években valaha lesz madaram (két papagájt temettünk el ebből a lakásból, nem mernék harmadikat hozni a házhoz).
És innen pedig megyek a Szigetre, és nagyon ajánlom a sötétszürke viharfellegeknek, hogy ők az ellenkező irányba tartsanak.
