ez még mindig nem az

Az igazság szerint eddig azért nem kezdtem bele a Sziget beszámolóba, mert hiányzott az az egy idézet, ami a nyitónap nyitókoncertjéről mindig eszembe jutott, de egyrészt ez nem igaz, másrészt azóta megtaláltam azt az idézetet, és rossz. Inkább csak elrettentett a feladat nagysága. Azt már sokkal könnyebb lenne összefoglalnom, hogy azóta mi történt velem: lakott egy fészekalja Chthulhu a légcsövemben (netán a tüdőmben), és rettenetes dolgokat köhögtem elő, miközben ostoba arckifejezéssel néztem a képernyőt a munkahelyemen. Körzeti orvos helyett azonban fogdoktorhoz mentem, mert ismét kijöttek a kiütéseim, és tényleg kiderült, hogy ez azt jelenti, hogy begyulladt az a nyamvadt és nyavalyás, örökké csak bajt okozó bal alsó ötös. De a doktor bácsi nem akarja kihúzni így sem.

És volt itthon anyám, és mászkáltunk, rettentő sokat ettünk és szép holmikat zsákmányoltam, például kovászos uborkát és virágmintás, gyűrt vászonblúzt (masnival és fodrokkal, mert azt úgy kell). Az erdei házikóban újabb maratoni sütés volt, és a sógorom édesanyja véletlenül a májas hurkát fagyasztotta ki a kolbászkák helyett, de legalább megtudtuk, hogy a grillezett májas hurka a legjobb, illetve a májas hurka grillezve a legjobb. És grilleztünk hamis l'ecsót (ratatouille, bár ez itt egy majdnem-igazi receptje), és sört ittunk pálinkával és vörösborral. A legutolsó, legillatosabb őszibarackokról nem is beszélve.

Aztán volt az is, hogy kaptam olyan könyvet, hogy In the forests of Serre , Patricia A. McKillip-től; amolyan mese-akár-felnőtteknek-is, kacsa- (vagy inkább tyúk) lábon forgó boszorkával, tűzmadárral, és tíz évad Vészhelyzetet megszégyenítő mennyiségű szívcserével. És most olyanokon gondolkozom, mint hogy Serre   zord erdő-országát hogyan kellene magyarra fordítani; úgy döntöttem, hogy ez nekem francia, és anyám szerint valóban, ha a franciát nézzük, egész sor szarvasagancsos ősvadonra emlékezteti a szó. Azt hiszem, leginkább Ronan herceggel, és a Gyre névre hallgató, ifjabb varázslóval fog meggyűlni a bajom - az egyik csak nem elég magyaros, a másikhoz viszont túl sok Yeats verset kellett elemeznem, és még mindig nem tudom, hogy most akkor ez a gyre -dolog hogy van.

nyári szünet után

Elmúlt a rövid kis nyári szünetem, és hát a Szigetnek is vége, és majd fogok arról is írni, feltéve, hogy kiheverem a megfázásomat - azért nem lehet azt sem csak úgy, hogy csütörtöktől vasárnapig minden áldott nap megáztam, és vizesen mászkáltam, és a híres Szigetpor is bebüntetett, és sarat köhögtünk föl és fújtunk a zsebkendőnkbe már az első napon - de nagyon jó volt, minden esővel és porral együtt. A hilltopos törköly például még most is hiányzik. Kiváló gyógyszer meghűlés ellen. Rengeteg fénykép is készült, némelyik nem rólunk, de azok sem rosszak.

Mivel a Szigeten kívül nemcsak, hogy nem dolgoztam, de ébren sem nagyon voltam (kimerültség, lappangó, később elemi erővel kirobbanó megfázás), olyan sok minden másról nem tudok beszámolni, bár mászkálás közben rengeteg nagyon romantikus történetet találtam ki, azt szoktam, ha sokat kell mászkálnom, és a Szigetre ki-be-körbe mászkálni aztán épp elég sokat lehet. Bár közben a világmegváltó nagy tervekről kiderült, hogy sajnos mégsem, mert persze mikor, ha nem ebben az évben változtatnák meg az ide vonatkozó szabályokat? Pedig lehettem volna másoddiplomás. Igazi angol nyelven.

Azért voltak az elmúlt héten is zseniális húzásaim, például, amikor egyik éjjel hazatámolyogván valamit kivettem a mélyhűtőből, de aztán az ajtót nem csuktam vissza rendesen, úgyhogy felvehettem a befagyás-szitkozódás-leolvasztást is a programba. A rendrakásnak még mindig az elején járok. És a Sziget alkotott nekem legalább két mosásra elegendő színes és fehér szennyeseket. De az Idő Kerekét és a Rider-Waite tarot-t egybeolvasztó képem tetején most már nagyon helyre kis sárkány díszeleg - esküszöm, pajkosan kacsint! Bár nem ez volt a szándékom, de azért elégedett vagyok vele... Már csak úgy hatszáz munkaórára taksálom a hátralévő vázolásokat, kontúrozásokat és színezéseket - sajnos megragadtam óvodás szinten, először meg kell rajzolnom a kifestő körvonalait, hogy aztán kiszínezhessem (és indexed color   is vagyok, csak a filctoll előre gyártott színeit ismerem, árnyalatok és keveredések nélkül, mint az ovisok).

Aztán a városban nyugati turistának néztek és már eleve csak angolul voltak hajlandóak szólni hozzám, ezt úgy döntöttem, hogy az egyszerűség kedvéért bóknak veszem. A megfázás utolsó fázisában kiderült, hogy természeti értékünk, a Hajógyári sziget egy jelentős részét hazahoztam a tüdőmben, azt hiszem, mégsem leszek szénbányász, ez a köhögés egyáltalán nem olyan vicces.

Később felmentem egy napra pihenni is az erdei házikóba, szalonnát sütöttünk és már kiválóan meg tudom pirítani a szalonnazsírral átitatott kenyeret két, egymás mellé fektetett nyárson - és úgy még sokkal finomabb. Hazafelé jövet pedig belebotlottam a Margit-hídnál a akadályrepülő világkirályok budapesti futamának előköreibe, és ha több ezer fényképet nem is, de szám szerint 178-at azért csináltam. És egy részüket fel is teszem - nem valami változatosak, de némelyiken látszanak a repülőgépek is! Sőt, meglepően sokra ráfértek.

Aznap aztán még eljegyzési szalonnasütésre is hivatalos voltam, és szerintem dobogós helyezést értem el azzal, hogy mennyi mindenkit ismertem, bár igyekeztem a töménytelen tömény után sem előszedni a pulikutya hajlamaimat, hogy megpróbáljam egymás mellé terelni a láthatóan gazdátlan egyéneket. Csak egy ostromjátékost irányítottam el a szerepjátékosokhoz (ostrom és szerep, egyre megy), de mivel pillanatokon belül már az "elf"   és a "varázsló"   kifejezéseknél tartottak, szinte büszkén jelenthetem, hogy jól tettem. Kedvenc shaolin kung fu oktatóm (engem sosem oktatott, de azért nagy kedvencem akkor is) még szalonnazsírral átitatott kenyeret is pirított nekem, meglepetésnek, és amiért mondtam, hogy az a legjobb; rettentően meghatódtam, bár az igazság szerint tőle nem szokatlanok az ilyen nagylelkű gesztusok, kevés nála jószívűbb embert ismerek.

Augusztus huszadikát aztán azzal ünnepeltem meg, hogy megnéztem a The Simpsons   filmet, és zseniális volt - az angol eredetit ugyan csak majd és egyszer, de ez így, szinkronnal is ritka mulatságos. Amikor kijöttem a moziból, szembesültem azzal, hogy odakinn mindent elsötétítő vihar tombol - kivételesen előzékenyen beköszönt már a tűzijáték előtt - és hogy nekem ebben az égszakadásban még a harminc méterre lévő háztömbömig sincsen kedvem átvergődni. Leültem hát egy cappuccino mellé, és olyasmin gondolkoztam, hogy kilenc főszereplő az ugyan három triád, és ez így nagyon szép és még inkább mértani, de kilenc főszereplőt képtelenség végigzsonglőrködni egy történeten, különösen azokban az eloszlásokban, amik eddig összejöttek. És most amúgy sem klasszicista drámát és homlokzatot építgetek, tehát akár le is állhatnék a kényszerű szimmetriákkal.

Egyébként megtudtam azt is, hogy mi mindent csinálhatnak a különféle három-, négy-, öt- és satöbbiszögek egy születési képletben, és ezzel újabb szintre léptem asztrológiai ismereteimben. Már csak azt kell átlátnom, hogy mit akarok kezdeni a disszonáns energiaörvényeimmel; egyelőre mindenesetre gyönyörködöm a képben, ikerörvények, ez olyan szép, elképzelni sem tudom. Ah, csak az a szépséges geometriája ne volna az egész asztrológiának. Csak az a szépséges geometriája ne volna.

hosszan és még hosszabban

Pénteken egyébként a masszív fejfájáson kívül azzal keltem fel, hogy most már soha semmi nem lesz rendben, innentől fogva és visszamenőleg jó néhány évre, és egyébként rettenetesen dühös is voltam, csak hát saját magamat még én sem tudom hatékonyan felpofozni - majd indulás helyett ellenőriztem a tükörben, hogy kellően szánalomraméltóan nézek-e ki, és látszik, hogy nem aludtam, de ellenben sokat sírtam, és beteg is vagyok, és aki most engem munkával fog megkörnyékezni, azt összetaknyozom (ilyenkor persze e-mailen érkeznek a feladatok, brrr, és legfeljebb a saját billentyűzetemre zokoghatnék, hogy neheeeheeeeem), és látszott. Aztán beérkeztem és az első amit láttam, az egy "Tapsi rocks"   című új téma volt az egyik törzsfórumomban, és hiába tudom, hogy miért kaptam, és hogy azon kívül még mennyiségi körte cider-hez lehetett köze, azért döbbenten néztem jó sokáig, és a mai napig nem vagyok benne biztos, hogy jó vicc volt ez az egész A Bambi és a Sors részéről.

Aztán napközben három leadandó jelentés kutatása közben leállt a net, aztán csak négykor kezdhettem neki a napi munkámnak, aztán háromnegyed hétkor, amikor a háromból kettőt befejeztem, már nagyopn ideges voltam, és minimálisan sem beszédképes, ezt tanúsíthatja bárki, akivel telefonon értekeztem. Ennek örömére és hirtelen felindulásból elmentünk a Holdudvarba, és javarészt teáztam, de aztán megérkeztek A. ismerősei, és eleinte táncolás közben Gyönyörű Csecsemőket néztük vallásos áhítattal (így képzelném el a mediterrán istenségeket), aztán már inkább csak táncoltunk hármasban A.-val és az összetört szívű londoni építésszel, egészen hanjalig, akár Vanilla Ice-ra is.

Ezek után végigaludtam a teljes szombatot, bár este valahogy elvonszoltam magam a körtérig, hogy találkozzam Minden Rénszarvasok Urával, és feleségével, aztán haza is vonszoltam magam, mindeközben kamaszkoromban elkövetett, első befejezett művemet olvastam, és a Mese   engem mindig szórakoztat, rettenetes hibái ellenére is. Vasárnap pedig egy teljes családi ebéd és a mellé csapott Forma 1-es futam időtartamára bírtam csak ébren maradni, ez nem igazán sok, ellenben azon kívül tényleg csak aludtam.

Egészen hétfő délig.

Hétfő délben elindultam, és megnéztem hatszázgilliárd képet Dublinról és néztem volna én többet is, persze leginkább élőben, csak úgy nem lehetett. És kaptam igazi 2008-as Jim Fitzpatrick falinaptárat, és gyönyörű, és mindig is mondtam, hogy A Bambi a kedvenc fórumozóm, ugye? Én meg vagyok az ő kedvenc karikásostor dílere. És kaptam ír kocsmadalokkal telizsúfolt CD-t is, és háromlevelű lóherés könyvjelzőt, ezt már mind Sir Abacus, a karikásostor-futár jóságából, és azonnal be is azonosítottam a Fields of Athenry -t, amit azóta szeretek, hogy októberben másfél óra leforgása alatt háromszor is sírógörcsöt kaptam tőle. Igaz, akkor mindentől amúgy is.

Később találkoztam ifjú unokatestvéreimmel, és a Millenárison sötétedett ránk, miközben kakaót, joghurtot és epres-málnás tejsavót ittunk, mert mi tudunk ám élni, kérem szépen. És mert van fájdalom, amire már a legkarcosabb whisky sem hat - arra iszik az ember epres-málnás tejsavót, hogy rájöjjön, eddig nem is volt olyan rossz sora. Nádszálkirálykisasszony unokatestvérem (döbbenetesen vékony és csinos szöszi lány) távozott, öcsém valamivel később érkezett, és azt mondta, hogy a tejsavó nem is olyan rossz, de szerintem csak fáradt volt, mert fél kilenckor fejezte be aznap a munkát Veszprémben, és onnan még csatlakoznia kellett hozzánk. Elballagtunk még a Jégvalami nevű helyre, és én esküszöm, nem tudtam, hogy ott van bármiféle hely, pláne ilyen hangulatos és ekkora. Ott unokatestvéremre rászakadt a fél ismeretségi köre, és egy megfáradt új-zélandi autóstoppos, míg mi öcsémmel megvitattuk a családot, és éjfélkor öregesen eltámolyogtunk haza. Már majdnem tizenkét órája ébren voltam, és ez mostanában veszedelmes rekord.

Egyébként igencsak aggaszt, hogy ennyire le tudtam fáradni, anélkül, hogy éreztem volna - jó, persze, azt tudtam, hogy kimerült vagyok, de hogy közel négy napig felkelni is alig bírjak, az már túlzás. Inni még most sem merek, pedig ma már csak négy óra ébrenlét után fájdult meg a fejem, nem akkor, amikor felemeltem a párnáról. És most jön a Sziget. És dolgoznom kellene. És hogy a fenébe hoztam én ezt össze?

Szóval kedden javarészt ezen morfondíroztam, és próbáltam alapvető ügyeket intézni, nem sok sikerrel, az átlag OTP fiók például nincsen felkészülve az euró fogadására, el is kámpicsorodtam, de aztán kiderült, hogy itt világmegváltó tervek szövődnek, nagy dolgok vannak készülőben énkörülöttem, de óvatosan már csak akkor hiszek el bármit is, ha legalább három évvel elmúlt. Vagy inkább öttel, hogy biztonságosan el is évüljön.

És aztán sírdogáltam, ami jó, mert ez azt jelenti, hogy tudok sírni, és ez az elmúlt hónapokban nem nagyon sikerült - néha, sok barackpálinka után talán már 2x6 könycseppet is sikerült kipréselnem a két szép szememből, és egészen biztos voltam benne, hogy felrobban a fejem a feszültségtől. De tegnap már összefüggő öt perceket pityeregtem, és magam sem hinném, hogy ennek örülni kellene, ha nem tapasztalnám meg olyan élesen.

Aztán rajzoltam, és egyre bonyolódik a kép, bár nem lesz kész időre, és amúgy is minek; de azért egy rajzra rákeverni a Rider-Waite tarot-t és Jonathan Strange alteregóját (nem annak indult, de nem tudok embert rajzolni, mondtam már?), szóval az már valami.

Viszont örvénybe örvénylő képeket rajzolni az éjszaka kellős közepén, erős NeoCitranos befolyásoltság alatt, nahát, az veszélyes, utána például álmomban spirálban zuhantam megállás nélkül, és nem valami kényelmes. "The centre cannot hold" , motyogtam magamban, és arra gondoltam, hogy bár Yeats-nek lenne igaza, és végre beleeshetnék a dolgok közepébe, mert ez az orbitális, örök szabadesés rohadt fárasztó. Különösen, hogy egy szúnyog is ideszabadult mellé, és csíp, én meg nem tudok annyira felébredni, hogy agyonverjem.

Aztán negyed ötkor meguntam, és felkeltem, és nekiláttam rendet rakni és szennyest szortírozni - igaz, rend az nem lett, de háromnegyed nyolckor diadalittasan felporszívóztam néhány halott növény utolsó maradványait, elégedetten arrébb toltam egy köbméter szemetet, egy köbméter selejt ruhát, bekapcsoltam egy mosást, és visszaájultam az ágyba. És még így is csak a kidobandó holmi töredékétől szabadultam meg, van például egy igazi modern kalitkám etetőkkel, ülőrudakkal, fürdővel-tükrökkel-játékokkal, és nincs szívem megválni tőle, bár nem hinném, hogy az elkövetkezendő években valaha lesz madaram (két papagájt temettünk el ebből a lakásból, nem mernék harmadikat hozni a házhoz).

És innen pedig megyek a Szigetre, és nagyon ajánlom a sötétszürke viharfellegeknek, hogy ők az ellenkező irányba tartsanak.

ez volt és ilyenek

Volt most pár nap, amikor egyszerűen csak aludtam, leginkább azért, mert közben sikerült valmi kórságot is magamba döntenem, és a szédül-hány-fejfefáj motívumok közt ingadoztam, miközben kiderült, hogy sunyi módon munkanapnyi mínusz órám gyűlt össze a blokkolásnál, csak eddig sosem láttam, mert sosem írta ki.

Arra egyébként, hogy tényleg beteg voltam, leginkább akkor ébredtem rá, amikor csütörtök reggel felébredtem, és meglepő mód nem akart azonnal szétesni a fejem. Illetven egész éjjel aludtam, ahelyett, hogy időnként arra ébredtem volna, hogy ójaj, forog a szoba, minden irányba egyszerre. És ez akkor sem kellemes, ha az ember előtte berúgott, de úgy, hogy még csak az sem, kifejezett kiszúrás, kéremszépen.

Igaz, péntek reggel azért már legalább ez a kifogás életbe lépett, mármint hogy azért voltam pocsékul, mert előző nap túlságosan is sok volt a barna sör, persze sosem lehet tudni, előfordulhat, hogy előtte az a fél pizzás táska volt kevés. És mostanában az emberek mindig egészen furcsa dolgokat mondanak, mármint lehet, hogy egészen hétköznapi dolgok azok, csak nekem tűnnek furcsáknak, és ahogy megpróbálom szétfejteni, hogy jé, hogyan is működünk, hogy utána majd történetekké rakhassam össze, egyre kevésbé tetszik.

Múlt héten találkoztam az általános iskolás padtársammal, és ahhoz képest, hogy tizennyolc éve nem beszéltünk, egész alaposan elkávézgattuk az estét. Ezt követték azok az időszakok, amikor mondat és falat közben is elaludtam, de azért pezsgőbe és borba fulladó, utószületésnapi spagettizásokra is sor került. Valamint meghitt családi vacsora-tévézésekre, és most már láttam, hogy milyen Edward Norton, amikor varázsul. És meghitt családi vacsora-grillezések is voltak, lebetűzhetetlen szerb ételekkel és spanyol vörösborral, és kicsi fehér kutya, persze.

Most pedig jön két hét irodátlan lét, el sem tudom hinni, és képzelni sem nagyon, és annyira jó lesz végre egyszer korlátlanul, vekker nélkül aludni egyet.