Nekivágtam a világnak rövid szoknyában, mert valamikor pár hete rájöttem, hogy abban pont ugyanolyan értelmezhetetlennek érzem magam, mint farmerben, csak a farmeremre még rengeteg szükségem lesz nyáron, mikor a földön fetrengek mindenféle parkokban és fesztiválokon, és nehogy már elkopjon addigra. Alig várom a jó időt, hogy lehessen a Vigadó téren a fűben hasalva rajzolni, sokkal jobb, mint az ágyon ülve, A0-ás mappával az ölemben, mikor a radír mindig begurul a párnák alá.
A múlt heti káosz után most annyira le vagyok épülve, hogy ha ez így megy tovább, nemsokára jelentkezhetek mélygarázsnak. Most például kipróbáltam, hogy a gyűrűmet bele lehet-e tuszkolni a Kubus üvegbe; és nem.
Mostanában főképp kávén, hülyeségen és müzlin élek, egyszerűen ez van itthon, és szeretem. A kávét is. Főleg hideg mentateával felöntve. De egy csipet levendula sem árt bele. Igen, tudom. Abnormális. Éjszaka már megint olyan démonjárás volt a környéken, hogy azt hittem, többé nem is lesz reggel. Nagyjából két-három havonta megesik az ilyen, nem mindig jó arra ébredni, hogy valami izé épp a hajamat birizgálja (hah, aztán reménykedhetek benne, hogy csak álmodtam, ugye), de persze most nem volt annyira nagyon vészes, mint például mikor múltkor valamelyik megmutatta nekem az arcát (nem volt neki, csak végtelen semmi a helyén).
