A légkondi stabilan fújja a 28 fokot, zavar a folyamatos huzat, de amikor bejövök a pusztulat párás 34 fokból, nagyon jól esik. A kutyák sem bírják ezt az időt, egész nap a padlócsempén hasalnak, talán reggel játszanak egy kicsit, de este is lógó nyelvvel, lihegve tántorognak a kert egyik végéből a másikba: itt még éjfél körül is 30 fok fölött van, és fojtó, nehéz pára. A hajam szinte sosem száraz, zoknit teljesen fölöslegesen pakoltam. A medence kicsi, de annál csodásabb, igaz, már rég 32 fokos benne a víz. Napközben még a fecskék is alig cikáznak, bár a fészekben folyamatosan sivalkodnak a fiókák. Csak a kabócák bírják, elviselhetetlenül hangosan. Egyszer már lementünk a tengerhez fürdeni. Tulajdonképp nagyon jó, csak itt aztán végtelenül könnyű úgy érezni, hogy kívül vagyok az életemen.
kopár hegyek között
Be kéne gépelnem egy csomó verset, az volt az egyik idei terv, hogy csinálok egy chapbookot. Ha valamit utálok begépelni, azok a versek, és persze át is kéne írni őket, például, hogy a szokásos múltsirató nyavalygás mögött érzékelhető legyen a fordított Orfeusz motívum, ha már eszembe jutott. Teljes agyzsibbadásban vagyok, és kicsit kívül az életemen, bár legyünk őszinték, egész életemben az a legmeghatározóbb élményem, hogy felderített és felderítetlen okokból kicsit kívül vagyok az életemen. Néha irigyelem azokat, akiknek sikerül a saját létezésükön belül tartózkodni, biztos máshogy nehéz.
