Az úgy kezdődött, hogy 00:17 perckor bejött a csukott ajtón egy féltenyérnyi mediterrán csótány (irtás volt csütörtökön, és ilyenkor a túlélők mindenfelé menekülnek pár napig), lefújtam, és nem egészen akarom tudni, mi történik velük ilyenkor, de egyrészt borzalmas volt a haláltusája, másrészt ahogy vécépapírral felszedtem a földről, az ujjamra tapadt és leszakadt az egyik csápja? Másfél percig sikáltam a kezemet a csap alatt, lefeküdtem aludni, egy óra múlva a világ legnyomasztóbb álmából riadtam fel, abból a fajtából, ahol nem a szörny elől kell menekülnöm, hanem én vagyok a szörny (de legalább már tudom, milyen lehet a BG3 Dark Urge egy átlagos éjszakája). Később is pocsékul aludhattam, mert hajnalra kirugdaltam a huzatból a paplant, ilyen sem volt még, utána pedig újabb rémálmaim voltak, ezúttal abból a fajtából, amitől Nagyon Dühös Leszek A Volt Főnökömre (akire amúgy is elég dühös vagyok, ráadásul felébredtem, mielőtt elküldhettem volna a fenébe). Ezek után felkeltem, és az első, amit láttam, egy hanyatt kapálódzó csótány volt, akiből szinte minden színt kioldott már a méreg, szerencsére nem szakadt le egyetlen testrésze sem, miközben a vécébe hajítottam.
A továbbiakban normálisan zajlott a reggel, de ez így. Mi volt.