Mióta emberi hőmérséklet van, napi kilenc órát alszom, és közben sem érzem úgy, hogy ébren volnék. Valamint fáj a fejem. És másfél napja lett az egyik fülemben egy pattanásféleség egészen közel a hallójárathoz, és nyom és fáj, és egyáltalán, mit keres ott.
De közben voltam strandjógán is, ami nagyon jó volt, és nagyon érdekes, és strand!!! Hát mikor voltam utoljára rendesen strandon, úgy, hogy nem csak bevittünk egy alulszocializált kamaszvizslát a vízbe, kihoztuk, aztán pedig sietve távoztunk, mielőtt túl sok lett volna neki a többi állat? És azelőtt évekig még ennyi sem. Most pedig jógáztam a egy lehetetlenül türkizkék tó partján, készültek rólam képek, amint fejjel lefelé lógok a létező legkezdőbb légjóga pózban (a jógakerék a választott eszközöm, minden másra kész csoda, ha fel tudok mászni), pancsoltunk a langymeleg vízben, limonádéztunk, fagyis kávéztunk, és a gondosan magamra egyengetett naptej dacára leégtem, mint egy kismalac. További strandokra akarok menni, kár, hogy ez a nagyon jó hely csak kocsival közelíthető meg.
Megyek majd nővéremékhez, azt nem tudom, a tengerhez mennyit jutunk le, mert nagyon sokat dolgoznak, illetve a kutyákat csak egy-két, igen távoli helyen lehet levinni a partra, de van a kertben is medence, szóval az idei Fekete Zajra esélyes, hogy góthoz méltatlanul napbarnult leszek. Mondjuk épp nem találom a tavalyi fekete nyári nadrágomat és a horgolt felsőimet, szóval amúgy is gondban vagyok, hogy mit vegyek majd fel (a három hét múlva kezdődő fesztiválon) (már három hete gondban vagyok vele, de a fekete holmijaimat igazából már április eleje óta keresem, nagybátyám temetésére is azt a nadrágot akartam felvenni) (mondjuk esélyesen kifogytam belőle, viszont állástalan és csóró vagyok ahhoz, hogy most új fekete nyári nadrágokat kergessek) (és nem is tudom, hol lehet most normális fekete nyári nadrágot kapni) (továbbá van legalább négy nagyon szép és kényelmes nyári nadrágom, csak egyik sem fekete), volt egy pont, ahol már hogyan-vágjuk-szét-és-csomózzuk-össze-a-rohadt-drága-együtteses-pólóinkat videókat néztem, de persze a feláldozható APC és NMA pólóimat sem találom épp. Hát nem leszek gótcsipkés és csajosan csinos.
Befejeztem a 2011-es nanowrimo projektemet, a közepén legalább négy évig azért állt, mert összeadva egy közepes regény terjedelmének megfelelő, kiszórt változatokban nem sikerült megoldani a "C. találkozik a gonosz ikrekkel és felgyújt egy várost" alfejezetet, aminek rövidnek kellett volna lennie, de többnyire inkább hosszú lett, és fájóan érdekes helyekre eljutottak benne, amiket mind ki kellett vágni. Egy ponton még a Fa gyökeréről felszökött koboldok egy gépsárkányt is építettek az egyik ág mélyén, és félő volt, hogy az egész ág leszakad! De ez a történet nem szólhatott erről, mert ez a történet a kezdetek kezdetétől egészen másról szólt. Aztán további négy évig csigatempóban haladt, mert teljesen kiégtem a munkában, és nem lehet az ember szellemi életének csak az egyik felében kiégni, a többiben pedig pörögni boldogan. Voltak olyan jelenetek, amiket napi egy, maximum két mondat tempóban írtam meg öt hónap alatt, de a visszajelzések alapján ez nem érződött rajta (túlságosan). És most is legalább november óta úgy éreztem, hogy bármikor két hét alatt befejezném, ha lenne két hét egybefüggő agyműködésem, de ez láthatóan még a kirúgásom után is csak két és fél hónappal következett be. Ilyen elképesztően megette az agyam az állásom, és ez valahol rettentően szomorú, mert vannak más történetek is, amiket nagyon szeretnék befejezni, mert szerintem szórakoztatóak és érdekesek és néhol talán meghatóak is, de munka és stressz és depresszió mellett nem megy.
Ma volt egy előválogató telefonom valami állásra, és igazából rettenetesen felháborít, hogy ahányszor megkérdezik a fizetési igényem, és mondok egy, az előző fizetésemnél laza húsz százalékkal magasabb összeget, különösebb habozás nélkül rábólintanak, hogy ó, persze, az nem gond, az teljesen reális. Minden egyes alkalommal. És úgy, hogy az utolsó két évben minden egyes év végi értékelésen ment a hiszti, hogy hát NEM LEHET ennél többet adni, akkor sem, ha szarrá dolgoztam magam egész évben, mert NEM LEHET, egyszerűen NEM, mert annyi pénz NINCSEN, és utólag is basszák meg. Utólag egyébként egyre több mindent látok, amiért basszák meg. Amúgy szerintem ennél az állásnál eléggé a hordó alját kapargatva hívtak már csak fel, mert két és fél hónapja adtam be a jelentkezésemet, és az elvárásaik közül csak a kötelezőket teljesítem, az ajánlottakat nem - viszont heti öt nap bejárást várnak el, és tudom, hogy ez manapság már a legtöbb embernek kizáró ok. Meglátjuk.
Holnap még át kell ültetnem a hibiszkuszt és a cikláment, hogy legalább minimális esélyük legyen az életben maradásra, és valami fontosat úgyis biztos elfelejtek.
